2013. november 19., kedd

Alexandra Molnárnak: Csak egy hét


-Kész vagy? - jött be anya a szobámba. A nevelőapámmal, a mostohabátyámmal és anyával indultunk egy egy hetes kirándulásra, amihez nekem semmi kedvem nem volt. Anyáék nem rég házasodtak össze, és minden alkalmat kihasználnak, hogy együtt legyünk. Mivel téli szünet van, ezért egy hétre elutazunk.
-Úgy fáj a fejem - fogtam meg a fájó testrészem, majd leültem az ágyra.
-Beteg vagy? - jött oda anya aggódva és megfogta a homlokomat.
-Nem tudom. Szerintem igen.
-Mehetünk? - jött be az "új apám".
-(T/N) nincs jól. Szerintem jobb lenne, ha itthon maradnál.
-Szerintem is - bólogattam.
-Jól hallottam? - dugta be a fejét a mostohabátyám, Louis.
-Igen, sajnos (T/N) megbetegedett - mondta szomorúan anya.
-Hát akkor itthon maradok és vigyázok rá! Ti pedig élvezzétek ketten az utazást.
-Szerintem jó lenne ketten elmenni, a gyerekek meg hadd maradjanak itthon - mondta Louis apja.
-Rendben - sóhajtott anya.
Összeszedték a cuccaikat, kikísértük őket és amikor elmentek, bezárkóztunk a házba.
-Nem is vagy beteg, igaz? - kérdezte Louis.
-Nem. Semmi kedvem nem volt ehhez az utazáshoz.
-Nekem se. Na akkor ezt a hetet mivel töltjük? Három buli? Esetleg négy?
-Louis, anyáék megmondták, hogy nem szervezhetünk bulit!
-Jó, akkor csak egy kis baráti összejövetel - mosolygott. - Hívjuk át a szomszéd srácot, Harryt.
-Oké.
Louis átment szólni Harrynek, addig én kerestem egy kis piát.
-Szia Harry - köszöntem neki, amikor beléptek a konyhába.
-Szia - mosolygott, majd feltűnően végigmért, ami be kell hogy valljam, jól esett. A fiúk általában levegőnek néznek és hozzám sem szólnak.
-Felmegyünk a szobámba? - kérdeztem. Mindkét srác bólintott, majd felmentünk a piákkal együtt. Leültünk az ágyamra.
-Melyikkel kezdjük? - kérdezte Louis.
-Szerintem azzal - mutatott az egyik üvegre Harry. A másikat letettem a földre, amíg a srácok meghúzták, aztán odaadták nekem.
-Áh, ez jó erős - mondta Harry kicsit fintorogva, majd újra belenyelt. Odaadta Louisnak, ivott belőle, majd odaadta nekem és így ment ez egészen addig, amíg el nem fogyott az egész.
Aztán jött a második, ami szintén nem volt hosszú "életű".
-Nekem van még otthon egy kicsi... mindjárt jövök és hozom - mondta Harry, majd felállt és kitántorgott a szobából.
-Amíg Harry visszajön, addig nincs kedved táncolni? - kérdezte Louis.
-Táncolni?!
-Igen, táncolni.
Felállt és felhúzott magához elég közel. Kezemet összekulcsoltam a nyaka körül, ő pedig a derekamnál fogva még közelebb húzott magához, így már minden testrészünk érintkezett.
Elkezdtem ringatni a csípőmet, mire Louis rámarkolt a fenekemre. A fejemet elfordítottam, így lecsapott a nyakamra és erősen szívni kezdte. Beletúrtam puha hajába és a tincseit kicsit meghúztam, mire felmordult. Az arcomat végigpuszilva ajkaimhoz ért, amit vágyakozóan csókolt meg. Akkor mindketten elfelejtettük, hogy tulajdonképpen testvérek vagyunk.
Éreztem, hogy egyre jobban beindulok és ezzel Louis se volt másképp. Szinte letépte rólam a felsőmet, majd az övét is ledobta a földre. Végigmérte a felsőtestemet és gyorsan megszabadított a melltartómtól is.
-Gyönyörű - suttogta, majd megfogta a melleimet és masszírozni kezdte.
Mikor ezt megunta, levette a nadrágomat a bugyimmal együtt, s ő is teljesen levetkőzött. Hanyatt fektetett az ágyon, majd széttett lábaim közé fészkelve magát két ujját felnyomta. Felsikítottam és a takarót markolásztam, miközben néha a nevét nyögtem.
Mikor már majdnem elmentem, abbahagyta. A hátára fordítottam és csípőjére ültem.
-Ne játszadozzunk tovább - mondta. Ráültem szerszámára és lassan mozogni kezdtem. Megfogta a csípőmet és gyorsabb tempót kezdett diktálni. Hamarosan elengedett és már én irányítottam. A tempón még gyorsítottam és nem sokára egyszerre mentünk el.
Lemásztam róla és mikor elkezdtünk öltözni, Harry bejött.
-Most nem mondjátok, hogy nélkülem szórakoztatok? - kérdezte, majd az üveget letette az éjjeliszekrényre és vetkőzni kezdett.
-Na mit szólsz, bevesszük? - kérdezte Louis mosolyogva. Kacsintottam és bólintottam.
Mikor Harry már teljesen meztelenül állt előttem, letérdeltem elé és szájjal kezdtem kényeztetni. Nagyokat nyögött, amitől én is beindultam és gyorsabban szoptam.
Idő közben Louis a hátam mögé jött és előre nyúlva fogdosni kezdte a melleimet. Harry hamarosan a csúcsra ért és a számba kerülő nedvet lenyeltem.
-Ah, ez csodás volt - mosolygott, majd felhúzott magához és megcsókolt. Felemelt és lefektetett az ágyamra, majd széttette és nyelvét éreztem magamban. Szemeimet lehunytam az élvezettől és hangosakat nyögtem. Louis mellém térdelt, így kapva az alkalmon megfogtam büszkeségét és kényeztetni kezdtem. Mindketten egyszerre nyögtünk és én nem sokára a csúcsra értem, Louis pedig a mellkasomra élvezett. Az ujjammal letöröltem és érzékien lenyaltam, ami látszólag mindkét srácnak tetszett.
-Mindjárt jövök, elmentem zuhanyozni - állt fel Louis, majd átment a fürdőbe. Felültem és el akartam kezdeni öltözni, de Harry leállított.
-Louissal is csináltad kettesben - mosolygott. Értettem hogy mit akar és őszintén szólva tetszett az ötlet. Elölről az ölébe ültem és megcsókoltam.
-Totál beindítasz - morogta, miközben a nyakamat kezdte el szívni. Éreztem, hogy egyre jobban dudorodik, így fogtam magam, ráültem és lovagolni kezdtem. Harry nagyokat nyögött és én is vele együtt. Nem telt el sok idő, amikor mindketten szinte egyszerre mentünk el.
Pihegve felöltöztünk, majd Louis is visszajött.
-Na akkor mehet a harmadik? - vette az kezébe az üveget, mire Harryvel bólintottunk.

Másnap délelőtt ébredtünk fel egymás hegyén-hátán.
-Au, de fáj a fejem, most már tényleg - ültem fel nehezen. Nagyjából délig józanodtunk, majd mikor már kicsit jobban lettünk, kimentünk a levegőre.
-Szerintem én hazamegyek - mondta Harry.
-De este átjössz? - kérdezte Louis.
-Mindenképpen - kacsintott rám, majd mosolyogva elment.
-Bejössz neki - jelentette ki Louis mosolyogva. Mindketten tudtuk, hogy ami kettőnk között történt, az csak egy kaland volt.
-Gondolod?
-Látszik rajta. Este egyedül hagylak titeket, ha szeretnéd.
-Az.. jó lenne - mosolyogtam. - Köszi!
Megöleltem őt, majd bementünk és estig mindenféle hülyeséggel töltöttük el az időnket.

Este Louis elment valahova, majd Harry átjött.
-Szia. Louis?
-El kellett mennie.
-Ah, értem.
Felmentünk a szobámba.
-Amúgy még nem is mondtam, de tegnap nagyon jól éreztem magam veled - mosolygott.
-Én is. Már amennyire emlékszem...
Halkan felnevettünk.
-De nekem ez nem csak egy kaland volt, azt remélem tudod.
Csak néztem rá és nem tudtam elhinni, amit mondott.
-Szeretlek, (T/N).
Egyre közelebb jött és az ajkaink már kicsit összeértek.
-Én is téged.
Lassan és finoman megcsókolt. Ez sokkal másabb volt, mint a tegnapi, mert ez tele volt érzelmekkel.
-És remélem azt is tudod, hogy nem foglak elengedni soha többé - az utolsó két szót hangsúlyozta. Nem tudtam semmit mondani, csak elmosolyodtam és újabb szenvedélyes csókba forrtunk.

Remélem tetszett! :) ne haragudjatok, hogy ennyit kések, de nagyon elfoglalt vagyok :S
~Aby

2013. november 8., péntek

Horváth Kitti:Két fiú


Nem olyan rég mentem át egy másik gimibe és hát mit is mondjak, van két nagyon helyes fiú Harry és Louis de csak a lányokon jár az eszük.Ha naponta nem más csajjal vannak akkor biztos, hogy nem ők azok.
Épp matekon néztünk ki a fejünkből  és én Styles-mellett ültem. Megéreztem nagy kezét a combomon.
-Mi a francokat csinálsz?-löktem el onnan a kezét
-Nyugi csak cserkészi a csajokat! -hajolt hozzám előre Louis
-Tomlinson-ék ott hátul mi az eredmény?
-749-válaszoltam
-Jól van (T/N) de jó lenne ha idefigyelnének!
-Igen tanárnő!-válaszolt Harry és ismét a kezét a combomra tette
-Ajj istenem-forgattam meg a szemeimet de már nem törődtem Harryvel.
Lassan kicsöngettek és a szekrényemhez mentem a fiúk meg követtek.
-Most mit koslattok utánam?
-A tanár megkért, hogy korrepetálj matekból minket- mosolyog Louis először Harryre majd rám
-Aha persze! Én? Titeket? Soha! -csaptam be a szekrényemet és elindultam a következő órára
-Ne már (T/N)! Sík hülyék vagyunk!-néz rá Harry
-Azt látom!-néztem rajtuk végig
-Na akkor elvállalod?-kérdezi Louis
-Legyen! De tartsd távol a kis haverod kezét  tőlem
-Hozzád se érek! -emeli fel a kezét tiltakozás kép és közbe mosolyog
-Fogd be Styles! Jó akkor ma bent maradunk órák után
-Húúú és mit csinálunk ?-közel lép hozzám Harry és végignéz rajtam
-Tanulunk te hülye! -löktem el magamtól
-Nekem nem megy edzésem van!-mondta Louis
-Nekem meg egy csajjal van találkám de te is jó vagy- mosolyog rám
-Ájj már le Styles! -lökte meg Louis aki nevetett Harry megjegyzésén
-Jó akkor legyen holnap nálunk! -mondtam
-Oké-válaszolták egyszerre majd becsöngettek.
Lassan eltelt az idő és végre mehettünk haza.
-Héj (T/N)-futott utánam Louis -Nem mondtad hogy holnap hányra menjünk!
-Gyertek 4-re!
-Ott leszünk -mosolygott
Másnap a suliban minden ugyan úgy történt mint szokott. Styles folyamatosan piszkál Tomlinson meg támogatja őt ebben.Nem tudom milyenek sulin kívül de itt bosszantóak.Tanítás után hazafelé mentem és amikor hazaértem egy kicsit ledőltem aludni amikor felébredtem fél 4 volt. 4-re pedig jönnek Louisék. Elmentem fürödni közben szóltam az öcsémnek ha jön két fiú engedje be őket.
Amikor kiléptem a fürdőszoba ajtómon egy szál törölközőben, na kik voltak ott?Hát persze, hogy a két lökött gyerek.
-Huhuhuhúú nem ilyen fogadtatást vártam-nézett rám Harry kaján vigyorral a képén
-Menjetek ki még felöltözöm-mondtam idegesen ők pedig meg sem mozdultak-Na menjetek már! -löktem őket egy kézzel kifelé az ajtón még a másikkal a törölközőt tartottam magam körül, hogy le ne csússzon.
Gyorsan magamra kaptam valami rucit és beengedtem őket.
-Úgy is tarthattuk volna a matekot!-mondta Louis
-Remek most már te is kezded! Na jó hagyjuk! Inkább kezdjünk neki! Mit nem értetek?
-Semmit nem értünk!-válaszol Harry
-Jó akkor kezdjünk valami egyszerűvel!
-Várj egy fogadás!-szakított félbe Harry
-Mi?Én nem fogadok!
-Ne már így nincs értelme megtanulni ezt az egészet!-mondta Louis
-Na jó mi az?-forgattam meg a szemeimet
-Ha helyesen válaszolunk a kérdésedre te veszel le magadról egy ruhadarabot!-kezdte el Harry
-De ha rosszul válaszolunk akkor mi!-fejezte be Louis
-És ez nekem mért jó?-néztem rájuk
-Mert hallottuk, hogy bejövünk neked vagyis legalább is tetszünk valamennyire!-mosolygott Louis
-Na szóval?
-Oké!-mosolyogtam
Elkezdtük a matekot és furcsa módon a srácok tudták a választ a kérdéseimre ami azt jelentette nekem kell vetkőzni.Már csak fehérneműben ültem ők pedig félmeztelenül.
-Na jó azt hiszem itt hagyjuk abba!-álltam fel
-Ne már most kezd izgalmassá válni!-kajánul vigyorogtak rám mindketten
-Nem! Szedjétek a cuccaitokat és menjetek!-vettem fel a földről a felsőjüket és a kezükbe nyomta majd kitoltam őket az ajtón de én még mindig egy szál fehérneműben voltam.Erre az öcsém meg pont meglátott minket.
-Ömm ez nem az aminek látszik!
-Dehogy is nem tök jó elszórakoztunk-mondta Harry
-Hülye!-ütöttem meg őt
-Auu-simogatta meg a fájó pontot
-Jó mindegy nem érdekel-és bement a szobájába
-Na de menjetek már!-mondtam majd felvették a felsőjüket és elmentek
Elég gázul éreztem magam egy szál semmiben előttük de tényleg bejönnek nekem ha nem így viselkednének talán Louis még nem is annyira bunkó na de Harry! Mindegy holnapra úgy is elfelejtődik minden.
*MÁSNAP*
Kémia órán csücsültem  és a tanár megkért minket hogy álljunk párba.Persze, hogy Tomlinson nagy mosollyal kullogott felém
-Mit akarsz?
-Párt kell választani!- mosolyog széttett kezekkel
-De én nem veled leszek! Én ömm..... Tom-ot választom
-Na ne már hogy azt az ocsmány gyereket választod helyettem! Ha felteszi a kezét elájulsz a testszagától!
-Oké igazad van! Gyere legyünk párba!
Elkezdtük a kísérletet és tök jó elbeszélgettem Louisal még a telefonszámot is cseréltünk.Tulajdonképpen elég kedves is tud lenni ha akar. De Harry! Egész végig csak a seggemet nézte, ahányszor hátranéztem láttam, hogy engem bámul.
Ahogy hazaértem szinte egyből csörgött a telefonom.
-Szia Louis mit szeretnél?
-Csak gondolkoztam, hogy nem mennénk e el valahova?
-Ez komoly?
-Teljes mértékben!
-Okés
-Jó akkor gyere a parkba!
-Ott leszek!-majd leraktam a telefont
Lepakoltam a cuccaimat és indultam is a parkba.Megláttam Louist az első padnál és odasétáltam hozzá.
-Szia-mosolygott
-Hali mit szeretnél?
-Csak tök jó fejnek tűnsz és nem akartam otthon ülni a négy fal között.
-Értem!-mosolyogtam
-Sétálunk egyet?
-Aha-elindultunk és közben a leveleket rugdostuk
-Tudod (T/N)  nekem bejössz!
-Mi? -néztem rá
-Tetszel nekem és jó lenne ha összejönnénk!
-Ja igen én lennék az egyik lány a sok közül igaz?
-Nem te teljesen más vagy! Amikor meglátlak a szívem gyorsabban ver és pillangók repkednek a gyomromba!
-És ezt hány csajnak adtad már be?
-Egynek se mert csak most érzek így!-öleli át a derekam majd óvatosan megcsókol majd amikor elválnak az ajkaink mind a ketten egy kicsit elnevettük magunkat.
-Louis! Akkor... lehetséges hogy mi..?
-Minden lehetséges de az a legfontosabb hogy te szeretnéd e!
-Szeretném csak te igazából a suliba teljesen más vagy mint ha csak ketten vagyunk!
-A suliban más ott mindenki menőnek és kemény csávónak gondol de valójában nem olyan vagyok!
-Tudom, hogy nem olyan vagy!-akaratlanul is adtam egy puszit ajkaira.Összekulcsoltuk a kezünket és úgy sétáltunk 3 órán keresztül majd végül hazamentem.Holnap buli lesz az egyik osztálytársamnál ahova hivatalosan is meg vagyok híva és a srácok is.
Másnap este lassan el is készültem a bulira és elindultam Louis-val együtt.Amikor odaértünk Harry csodálkozva nézett minket.
-Ti együtt?
-Igen haver!-válaszolt Louis
-Az semmi gond hogy én hajtottam rá de mindegy is!-ment be a házba sértődötten.
-Ennek meg mi baja?-néztem Louisra
-Fogalmam sincs még nem láttam ilyennek-majd bementünk mi is
A velünk egykorúak többsége részeg volt de még maradtak józanok is.Elkezdtünk táncolni Louis-val majd oda jött Harry is.
-Szabad lesz?-mosolygott Louisra
-Persze-majd átengedte a helyét és hirtelen megszólalt egy lassú szám és elkezdtünk lassúzni a fejemet Harry vállára döntöttem
-Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz!
-Vannak rejtett adottságaim-majd egy kicsit lejjebb csúsztatta a kezét és a fenekemen kötött  ki
-Harry-szóltam neki még viszonylag kedvesen
-Gyere velem!-fogta meg a kezem és felhúzott a lépcsőn egészen egy szobáig
-Mit csinálsz?
-Szórakozni jöttem!-lépett egészen közel hozzám
-Harry hagyd abba!
-Tudom, hogy akarod!-súgta már szinte az ajkaimra
-Harry ezt most azonnal hagyd abba!-mondtam ingerülten
-Nem!-fogta le a kezeimet és vadul megcsókolt majd egyre lejjebb adott kisebb puszikat és levette rólam a felsőt.Próbáltam tiltakozni de nem sikerült túl erős volt.Amíg ő elkezdett vetkőzni megpróbáltam kiszökni az ajtón de ő oda rohant elém.
-A-a! Nem mész sehova -majd bekulcsolta az ajtót.Hátralökött az ágyra és fölém mászott.-Élvezni fogod! és ezt azért csinálom mert nem velem vagy együtt.
-Ugyan Harry ha így viselkedsz nem lesz jobb!
-Élvezni fogod megértetted!-mordult rám én pedig nem tehettem mást hogy engedelmeskedek neki.Lassan lekerült rólam és Harryről minden ruha és habozás nélkül belém hatolt
-Úr isten Harry!-ordítottam fel és végighúztam a körmömet a hátán
-Ez az!-majd elkezdett erőteljesen lökni én beletúrtam a hajába még ő csókolgatott minden lökése fájt de kénytelen voltam leplezni.De már nem bírtam tovább
-Harry ez nagyon fáj!
-Jó bocsi igazad van ez már tőlem is sok!-majd egy kicsit visszavett
Pár perc elteltével megéreztem azt a bizsergő érzést a hasamba és a hátam ívbe feszült.
-Harry..-majd elélveztem és utána ő is követett
-Öltözz fel és menj!-mondta de ő még bent maradt és ahogy én felöltöztem és kimentem volna az ajtón egy másik lány fáradt be.Lementem Louishoz sírva
-Héj héj mi a baj?-fogta meg kétoldalt az arcom
-Harry.. Harry..-csak ennyit bírtam kinyögni
-Mi van vele?
-Megerőszakolt!-sírtam még jobban
-Mi az isten! Hol van most?
-Egy másik lánnyal fenn a szobában-Louis felrohant gondolom jól elintézte Harry-t de láttam hogy Louis után pár perccel Harry jön le a lépcsőn és szúrós tekintettel néz ránk.
-De ugye jól vagy?-kérdezte Louis
-Igen jobban de én tényleg nem akartam vele lefeküdni!
-Jó persze elhiszem !-csókol meg és szorosan átölel-Figyelj nem engedem most már  soha, hogy bárki bántson!-én csak aprókat bólogattam
*ELTELT 3 ÉV*
-Harry ideadnád a vajat?
-Igen persze-majd átnyújtotta és pont akkor csöngettek
-Szia kicsim! -Csókoltam meg Louis-t
Harry anyukája és az én apám összejöttek és mi pedig kibékültünk de Louis még mindig az én imádni való pasim maradt

Bocsi, hogy ilyen késő hoztam de remélem tetszik! Pipálgassatok és komizzatok sokat!
*Cary