2013. december 20., péntek

Horváth Tamarának: Szilvesztei buli


Kisminkeltem magam és a hajamat is megcsináltam, így már teljesen kész voltam, hogy elinduljak a buliba. A kedvenc ruhámat vettem fel, ami sötétkék volt, és hát elég rövid is, hozzá egy fekete magassarkút és egy fekete táskát. Még utoljára belepillantottam a tükörbe, és már indultam is.
Gyalog mentem, mivel ha inni akarok, nem vezethetek. Utcákon keresztül tipegtem és mikor a szórakozóhely közelébe értem, hallottam a dübörgő zenét. Bementem, és a zene fülsüketítő volt. Kerestem egy kisebb társaságot, akiket valamennyire ismertem és csatlakoztam hozzájuk.
A pult mellett iszogattunk, amikor odajött két igen helyes srác. Megismertem őket, egy suliba járunk, csak ők pár évvel idősebbek nálam.
-Helló, cica - köszönt a göndör hajú, azt hiszem Harrynek hívják. Körbenéztem, hogy biztosan nekem beszéltek-e, de a közelemben nem sok mindenkit láttam.
-Öm... Helló - köszöntem vissza.
-Én Louis vagyok, ő Harry. Te pedig csinos - kacsintott Louis.
-(T/N) vagyok - közöltem, majd beleittam az italomba.
-Nos (T/N) volna kedved szórakozni? - mosolygott csábítóan Harry.
-Mire gondolsz?
-Tudod, egy kis... lazításra - kacsintott Louis, majd dekoltázsomra nézett.
-Most nincs kedvem - közöltem.
-Na ide figyelj - fogta meg a karomat Harry. - Most szépen velünk jössz - majd elkezdett húzni a mosdóba.
-Mit csinálsz?! - kiabáltam. Louis az ajtó előtt maradt őrködni.
-Mondtam már, szórakozunk - jött közelebb és a nyakamat kezdte el csókolgatni. A szívem gyorsan dobogni kezdett az izgalomtól és a félelemtől. Harry keze a fenekemre csúszott és erősen belemarkolt, mire felnyögtem. Megcsókolt, közben hátul lehúzta a ruhám cipzárját, levette rólam és a földre dobta. - Akarlak, most! - mondta határozottan, vággyal teli szemekkel. Gyorsan lekapta magáról a felsőjét és a nadrágját is, majd felültetett a mosdóra. Széttett lábaim közé férkőzött és levette a melltartómat, majd kényeztetni kezdte kézzel, szájjal. Hátrahajtottam a fejem, és sóhajtozva élveztem.
Egy idő után szinte leszaggatta rólam a bugyit és felnyomta két ujját, mire felsikítottam. Gyorsan mozgatni kezdte az ujjait, én pedig bicepszét szorongattam.
-Azt a....Harry mindjárt elmegyek - ziháltam.
-Gyerünk, hadd halljam, hogy élvezed!
Összeszorítottam a fogaimat és hangosan elmentem. Ujjait kihúzta, leült a földre és az ölébe rántott. Ráereszkedtem méretére és mozogni kezdtem.
-Gyorsabban! - parancsolta, mire engedelmeskedtem. A falnak dőlt és közben a csípőmet fogva diktálta az ütemet. - Ez az mindjárt...
Nem kellett sok, Harry elment és rögtön utána én is. Felálltam és öltözni kezdtem.
-Most meg mi a fenét csinálsz?! - nézett rám Harry.
-Felöltözök - közöltem, mire megfogta a kezemet.
-Ó, még nem végeztél.
Azzal kiment, és bejött Louis.
-Ó, legalább már a vetkőzéssel nem kell szenvednem - mosolygott, majd közelebb lépett. Levette a pólóját, közelebb jött és megcsókolt. Közben kikapcsolta az övét és levette a nadrágját. - Gyerünk - mutatott a dudorodására. Letérdeltem elé, levettem az alsónadrágját és bekaptam az egészet. - Ez az, gyorsabban! - zihálta. Gyorsítottam és Louis a hajamba túrt, majd hamar elment.
Hanyatt fektetett a földön és keményen belém hatolt. Felsikítottam, de őt ez nem zavarta, gyors tempóban lökni kezdett.
-Ahh Louis - ziháltam. Pár mélyebb tolás után egyszerre élveztünk el. Kicsúszott belőlem, majd felállt.
-Öltözhetsz - közölte, majd ő is öltözni kezdett és én is. Mikor kész voltunk, kimentünk a mosdóból.
-Hé - fogta meg a karomat Harry. - Ennek még nincs vége - nézett rajtam végig, majd elmentek. Visszamentem a társasághoz, akikkel azelőtt szórakoztam.
-Jó, hogy jössz, mindjárt éjfél.
Egyszerre számoltunk vissza 10-től, majd mikor az óra éjfélt ütött, mindenki felkiáltott.
-Boldog új évet - öleltem meg a barátnőmet.
-Boldog új évet!

Egész éjszaka buliztunk, majd amikor teljesen ittas állapotban elindultam hazafelé hajnali 5 körül, lépteket hallottam magam mögött.
-Hova mész? - állított meg Harry.
-Haza - mondtam.
-Nem maradsz még szórakozni?
-Már nem. Harry, te tudod hogy merre kell hazamenni? - kérdeztem nehezen artikulálva.
-Elkísérlek - mosolygott, majd elindultunk csak fogalmam sincs merre.

Reggel egy idegen szobában ébredtem meztelenül. Magam köré fontam a takarót és felültem.
-Kialudtad magad? - jött be Harry a szobába. - Este irtó jó voltál - kacsintott.
-Mi történt? - fogtam meg a fejemet.
-Este a mosdóban te és én, aztán Louis és te. Aztán hazahoztalak, és vagy 2 órán keresztül szórakoztunk - mosolygott.
-Mi? Aj... kimennél amíg felöltözök?
-Miért már láttalak meztelenül! - nevetett. - Na jó.
Kiment a szobából, én pedig felöltöztem.
-Most megyek - léptem ki a szobából.
-Ahogy gondolod. Holnapután találkozunk a suliban - kacsintott, majd kikisért. Amíg haza nem értem azon gondolkodtam, hogy hogy feküdhettem le Harryvel és Louisval, ráadásul Harryvel kétszer is!
Otthon egész nap józanodtam, másnap megtanultam, aztán a következő nap mentem a suliba.
A szekrényem előtt beszélgettem a barátnőmmel, amikor Harry odajött.
-Én most megyek - mosolygott a barátnőm majd otthagyott minket.
-Szia jól vagy? - nevetett.
-Igen - forgattam meg a szemeimet.
-Nem emlékszel semmire ugye?
-Nem...
-Akkor engedd meg, hogy felidézzem az emlékeket - közelített és már majdnem megcsókolt, amikor becsengettek. - Kövi szünetben találkozunk.
Bementem órára és amikor kicsengettek és kijöttem a teremből, Harry ott állt.
-Gyere - fogta meg a kezemet és berángatott a raktárba.
-Mit akarsz?! - néztem rá.
-Ne beszélj - majd ajkaimra tapadt és megcsókolt. Ösztönösen visszacsókoltam és a hajába túrtam. Mikor ajkaink elváltak, a szemembe nézett.
-Nézd (T/N) ahogy tegnapelőtt reggel elmentél, gondolkodtam és rájöttem, hogy nekem többet jelentesz mint egy kaland.
-Tényleg?
-Uhu - mosolygott majd megsimította az arcomat. - Szeretlek.
Megfogtam a kezét.
-Én is téged.
Lassan megcsókolt, majd kimentünk a raktárból és arra jött Louis.
-Sziasztok - mosolygott.
-Szia - köszöntünk majd észrevette az összekulcsolt kezünket.
-Ez mi? - mutatott.
-Összejöttünk - mosolyogtam.
-Hogy... mi? - ráncolta a szemöldökét.
-Nézd Louis én... -kezdte el Harry.
-Nem érdekel - majd kirohant az udvarra.
-Most mi baja lett? - néztem Harryre.
-Az a helyzet hogy...ő már régebb óta szerelmes beléd.
-Mivan? - nyitottam nagyra a szemeimet majd kiszaladtam hozzá. - Louis jól vagy? - ültem le mellé a lépcsőre.
-Persze - nézett rám és láttam hogy könnyes a szeme.
-Louis te...te sírtál?
-Nem - hajtotta le a fejét.
-Harry elmondta hogy...
-Nem érdekel - vágott a szavamba. - Tudta hogy mit érzek erre összejön veled?! Milyen barát az ilyen?!
-Nyugi Louis - simítottam meg a hátát. Felém fordult majd hirtelen lesmárolt.
-Bocs... Nem bírtam ki...
-Öm... oké... szóval azt akartam mondani hogy én is szeretem Harryt de erre csak most jöttem rá. Szóval...
-Legyél vele együtt, megértem - nézett rám.
-Tényleg?
-Persze, ha ettől te boldog vagy....
-Köszi! - öleltem meg.
-Minden rendben? - jött ki Harry és mindketten ránéztünk.
-Igen - mosolyogtunk majd felálltam és megfogtam Harry kezét.
-Van kedved ma este elmenni moziba? - kérdezte mosolyogva.
-Igen.
-Szuper - mosolygott, majd magához ölelt és megcsókolt.

Remélem tetszett! :) és bocsi, hogy megint késtem....remélem nem nagyon haragszotok érte... komizzatok és pipálgassatok légyszi! :)
~Aby

2013. december 6., péntek

Szabó Szabinának: Mindig is tudtam hogy te vagy az igazi

Harry Styles már régóta a barátom. Igen jól halljátok az a Harry Styles. Nagyon jó kijöttünk egymással a suliban is és még most is tartjuk a kapcsolatot így hogy híres. A srácok kaptak egy kis szabadnapot ezért természetesen mindenkinek a célpontja az otthona volt.Kimentem a reptérre ahol vártam hogy megérkezzen. Persze pár rajongóval is találkoztam
-Harry te jó ég! -sikítottam fel majd  a nyakába ugrottam és megöleltem
-Helló csajszi! -mosolygott és a kellemes hangja simogatta a fülemet amit kb. két éve csak telefonon keresztül hallottam
-Istenem rohadt szexi lettél!-néztem rajta végig
-Te se panaszkodhatsz- mosolyog féloldalasan én pedig ismét megölelem őt
-Nem jössz el hozzánk? -mosolyogtam
-Oké csak le szeretnék még előtte pakolni
-Persze. Elkísérlek.
Mentünk a nagy tömegbe mindenhol kattogó vakuk és sikítozó lányok. Beszálltunk egy taxiba és vettük az irányt Harryékhez.
-Hogy bírod te ezt minden nap?
-Már megszoktam -mosolyog- Mesélj veled mizujs?
-Átiratkoztam egy más suliba ahol gitározni tanulok
-Húú az nagyon cool! Van nálam egy kotta  egy dalnak a  kottája oda adom és akkor te gitározol én énekelek
-Rendben!
Lassan megérkeztünk és kiszálltunk a taxiból majd beléptünk a takaros házba.
-Anya megjöttem! -kiabál és becsukja maga után az ajtót
-Sziasztok! -köszönök én is
-Szia (T/N) Óó fiam hát megjöttél?-öleli át Anne Harryt
-Amint látod -ad neki két puszit
-Szia Gemma-megy oda majd őt is megöleli
-Hali öcsi!-adnak egymásnak két puszit majd Harry felviszi a cuccait én pedig lent várok.
-Anya elmegyek egy kicsit (T/N)-ékhez
-Rendben de siess haza-válaszol neki
Elsétálunk a házunkig mivel csak pár saroknyira lakunk Harryéktől
-Szia apa
-Szia prücsök! ÁÁ Harry te is itt vagy?
-Szia!-köszön apának
-Igen most ért haza-mosolygok majd felmegyünk a szobámba
-Nem változott semmit a szobád!-mosolyog- Még mindig az a jó virág illat
-Hát oké-mosolygok majd előveszem a gitáromat-Ugye hoztad a kottát?
-Persze -veszi ki a zsebéből majd leül mellém az  ágyra és oda adja nekem
-Hűű ez nagyon jó!
-Hát  én írtam!
-Sejtettem!-mosolygok
-Mért?
-Mert csak te lehetsz ilyen érzelmes
-Na jó! Kezdjük el!
Elkezdek gitározni Harry pedig megszólal gyönyörű hangján és a dal egyszerűen fantasztikus.
-Szinted jó?
-Még hogy jó? Egyenesen szuper!
-Hát köszi!-néz mélyen bele a szemembe és kb 2 percen át csak egymást nézzük.
-Khmm.. Harry elbambultál! -mosolygok
-Jaa bocsi -pirul el egy kicsit és a föld felé néz
-Várj te most elpirultál?
-Ennyire feltűnő?
-Inkább rohadt aranyos!Még soha nem láttalak zavarba jönni! -mosolygok és halkan megpendítek pár húrt a gitáron
-(T/N) szerelmes vagyok beléd! -mondja ki hirtelen én meg azt se tudom mi történik
-Mit mondasz? -nézek rá
-Szeretlek és tulajdon képen ezt a dalt akkor írtam amikor híressé váltam és nem akartam hogy elengedj!
-Komolyan beszélsz?-nézek rá
-Hazudtam is valaha neked?-majd lassan odahajol hozzám és lágyan megcsókol. Csak nézek rá ő pedig elmosolyodik és megharapja az alsó ajkát.
-Most akkor mi...?
-Igen! Azt hiszem összetartozunk-mosolyog és ismét megcsókol.-Holnap lesz ilyen kis buli a srácokkal nem szeretnél jönni?
-Nálatok?
-Aha. Léci!
-Hát nem tudom..
-Na gyere már!-néz rám nagy szemekkel
-Na jó ott leszek!
-Szuper! -csókol meg
Másnap készülődtem a partyra hogy jó benyomást tegyek a többiekre. Felvettem egy kis ruhát de egyáltalán nem olyat amiből ki van a fél seggem.Majd Harry jött értem.
-Szia!-csókol meg- Húú de dögös vagy!
-Köszönöm.
Elindultunk és bementünk a lakásba mindenki ott ült és felelsz vagy merszeztek. A piából se volt hiány.
-Sziasztok!-mosolyogtam
-Szia (T/N)
-Harry te meséltél rólam nekik?
-Persze mindent tudnak rólad!-mosolyog majd mi is beszállunk a játékba
Már senki se józan és kezd egy kicsit eldurvulni a dolog.Louis elkezdett rám mozdulni de csak észrevétlenül hogy Harry ne vegye észre.
-Louis hagyd abba!-söpröm le a kezét a combomról
-De annyira dögös vagy!-ebben a pillanatban már megbántam vagy 1000-szer hogy ezt a ruhát vettem fel.
-Hagyj már békén!
Majd lassan vége lett a partynak és hazamentem.Reggel a telefonom rezgésére ébredtem. Louis küldött egy SMS-t: Találkozzunk a parkban fél óra múlva! ~Louis.Nem értettem mit akarhat de elmentem a találkára.
-Szia mit szeretnél?
-A tegnapi napról van szó. Tényleg bejössz nekem!
-Jézusom Louis te nem vagy normális!
-Nem tudok magamnak parancsolni ez egy szívből való érzés!
-Louis csak egyszer láttál. Nem tudsz rólam semmit!
-De megismerhetlek!
-Nem! Nekem ott van Harry
-Jó de azért egy sütire meghívhatlak? -kérdezi és én egy kis habozás után beleegyeztem
Elmentünk a cukrászdába és teljesen jól elbeszélgettünk és sőt talán Louisnak el is mondtam pár titkomat is.Amikor megettük a sütit Louis hazakísért.
-Örülök hogy jobban megismerhettelek -mosolyog majd megölel-Délután elmehetnénk moziba
-Én is. Rendben- majd bementem a szobámba és felmentek Skype-ra majd elkezdtem Harryvel beszélgetni.
-Szia kicsim-integet
-Szia!Mizu van veled?
-Semmi nem olyan rég keltem -mosolyog
-Veled?
-Louis-val elmentem a cukrászdába.
-Látom összebarátkoztatok!
-Aha elvagyunk.
-Délután nem megyünk valahova?
-Nem érek rá programom van.
-Ja értem. Akkor majd holnap!
-Rendben!
-Mennem kell anyának segítek főzni! Szia!
-Szia -mosolygok és kikapcsolom a laptopomat.
Lassan eljött a délután és elmentem a mozi elé már Louis ott várt.
-Szia!
-Szia!
-Remélem szereted a romantikus filmeket
-Persze -mosolygok majd bemegyünk és helyet foglalunk a leghátsó sorban.Elkezdődött a film és a felénél Louis átkarolt. Nem nagyon reagáltam rá mert nem annyira zavart de a végén megcsókolt.
-Louis normális vagy?-lököm el magamtól
-Most mi van?
-Az hogy itt csókolgatsz mint ha mi együtt lennénk!
-Igazad van és sajnálom!-fogja meg a kezem
-Louis most hagy kérlek!-megyek ki a moziból és elmegyek Harryhez
-Szia mi a baj?
-Semmi-csókolom meg majd hátralököm az ágyra és átrakom a lábam a csípőjén
-Héj állj! Mondd mi van?
-Semmi csak lazulj el!-csókolom meg a nyakát
Harry teljesen átadja magát nekem és leveszi rólam a felsőmet, beletúrok a hajamba és átrakom a másik oldalra.Én is leveszem Harryről a felsőjét már mind a ketten fehérneműben mutatkozunk egymás előtt amikor megszólal a mobilom.
-Egy pillanat!-másztam le Harryről-Louis mit akarsz?
-Beszéljük meg ezt a dolgot!-nem is tudom mért de igaza van bunkón ott hagytam őt a moziba
-Jó a parkban 10 perc. Harry mennem kell -nézek rá
-Ne nee neee-húz vissza a kezemnél fogva és megcsókol
-Bepótoljuk!-mosolygok rá
-Jó rendben!-csókol meg és felöltözök majd elindulok a találkára.
-Szia(T/N)
-Szia! mit beszéljünk?
-Istenem éreztem hogy tetszett ahogy megcsókoltalak!-néz rám és tulajdonképpen igaza van tényleg iszonyatosan jól csókol
-Jó de az nem azt jelenti hogy akartam is!-Louis csak néz rám és én akaratom ellenére is megcsókoltam nem tudom mért lehet többet érzek iránta mint Harry iránt de fogalmam sincs.
-Mondtam én -mosolyog rám-És akkor Harry
-Szerintem megmondom neki hogy így nem mehet köztünk
-Ez jó ötlet?
-Meg kell értenie ha szeret!-nézek rá
-És akkor most velem leszel?
-Talán igen talán nem?-mosolygok rá
-Harry mondta hogy ez nálad igent jelent!-mosolyog
-Mennyit mesélt rólam?
-Nagyon sokat!Fájni fog neki hogy elhagyod!
-Tudom de nem szeretnék neki hazudni hisz a barátom.És talán most meg is mondom neki!
-Jó persze! -mosolyog majd ad egy puszit!-Szeretlek!-fura volt hogy ezt mondta mert Harry még soha nem mondta csak úgy nekem ezt a szót de tetszett
-Én is-mosolyogtam és visszamentem Harryhez
-Szia! hogy hogy visszajöttél?
-Harry beszélnünk kell!
-Hát ez nem jól hangzik!-ülünk le a kanapéra
-Nem tudom, hogy mondjam de..... Louisal smároltunk!
-Mi?-pattan fel
-És csak így hogy nem is ismer?
-Félreérted nagyon jól ismer!
-És most azért jöttél hogy dobj engem igaz?-néz rá mérgesen
-Hát...
-Csak annyit mondok hogy igazából nagyon nem ismered Louis!
-Ezt hogy érted?
-Majd megtudod!De most menj el kérlek!-kimentem a lakásból és hazamentem. Soha nem érzetem magamat ilyen szarul. de részben jó hogy nem hazudtam Harrynek hisz a barátom, ha egyáltalán még a  barátom.Louis hív.
-Szia elmondtad már neki?
-Igen
-És hogy fogadta
-Hát nem csattant ki az örömtől!
-Jó azt gondoltam.Holnap lesz egy Vip-s buli nem jössz el te is.
-Nem hiszem hogy Harry örülne nekem.
-Akkor csak miattam gyere!-mondja cuki hangon
-Na jó de csak mert ilyen aranyosan kérted!
Másnap szinte nem csináltam semmit csak szinte arra eszmélek fel hogy már a buliban fogatom a csípőm.Louis-val táncoltam amit Harry szúrós szemmel nézett.
-Nagyon nem tetszik neki-nézek rá
-Tudom de ez most nem zavar-ad a nyakamra egy puszit és tovább táncolunk és iszogatunk én leültem Harryhez aki meglepetésemre teljesen józan volt. Louis tovább táncolt és már nem is nagyon láttam teljesen beleolvadt a tömegbe.
-Harry nyugodj már meg egy kicsit!
-Nem nyugszok meg teljesen ki vagyok hagy inkább békén!-állt fel és elment
Bementem a mosdóba és fura hangok jöttek a WC-ből de megismertem Louis hangját. kinyitottam a Wc ajtót és egy csajjal smárolt.
-Kapd be Louis Tomlinson!-csapom rájuk az ajtót és kimegyek majd felkeresem Harryt. Közbe pár felest ittam szóval nem voltam valami tiszta állapotba. Végre megtaláltam és megcsókoltam őt
-Héj héj mit csinálsz!
-Louis megcsalt kérlek menjünk haza!
-Akkor már tudod milyen!
-Teljesen! De te jobb vagy fejezzük be amit elkezdtünk!-dőlök meg egy kicsit és majdnem elestem de Harry megfogott
-Te teljesen részeg vagy!
-Talán igen talán nem!-mosolygok rá
-Szóval igen!Na gyere -vezet ki a szórakozó helyről és bemegyünk a házba
-Na folytassuk!-kezdek el hisztizni majd oda megyek hozzá hogy megcsókoljam de ő a szám elé teszi a kezét
-Ne csinálj olyat amit meg fogsz bánni!
-Naa ne máár!-biggyesztem le az ajkamat
-Na szépen lefekszel ide!-mutat a kanapéra és leültet majd lefektet rá
-Jobban mondva lefekszünk!-fogom meg a kezét és magamra húzom de ő megtartja magát
-Hohóó ne siess ennyire majd holnap megbeszélünk mindent! Most aludj!
-Most akarlaaaak!-hisztizek
-Na jó!-majd ad egy csókot -Ennyit kapsz majd holnap beszélünk!
-Rendben!Szia Hazz
-Szia!-integet mejd felmegy a lépcsőn és én álomba merülök. Nagy fejfájással kelek és akkor látom hogy Harryéknél vagyok majd felmegyek hozzá.
-Harry mi a francot keresek itt?
-Hát miután Louis megcsalt és te jó berúgtál nem hagyhattalak ott!
-Jó! De ugye nem csináltam semmi hülyeséget
-Hát csak le akartál velem feküdni!Talán ennyi-nyomkodja közbe a telefonját
-Mesélj el mindent!-megyek oda hozzá és ő elmondta hogy miket tettem
-úr isten!-szégyellem el magam
-Rohadt édes voltál ahogy ott ordítottad: Most akarlaaaak! Na az vitt mindent!
-Jól van na te se vagy semmi részegen!
-Az egy más kérdés!-mosolyog
-(T/N) Te szeretsz még engem!-itt az a kérdés amit magamnak is feltettem egyszer-kétszer. Sóhajtok egy nagyot.
-Igen!-bólogatok-majd ajkaink egymásra tapadnak.És szinte faljuk egymást Harry hátradönt az ágyon és beletúr a hajamba majd lehúzza rólam a felsőmet.Levetkőztetjük egymást. Harry elkezdte kényeztetni a melleimet amit én nagy sóhajokkal jutalmaztam majd kis csókokkal haladt egyre lejjebb a testemen.Feldugta két ujját és pumpálni kezdett. Kicsit fájt de egy idővel megszoktam.
-Harry.. mindjárt!-abbahagyta amit csinált majd feljött hozzám és megcsókolt. Én is jutalmaztam tetteit, ágaskodó férfiasságát tövig bekaptam és a száján egy férfias nyögés szaladt ki. Gyors tempóban elkezdtem szopni.Amikor majdnem elment abbahagytam.
-Biztos hogy akarod!
-Persze!-zihálom
Belém tolja magát és én felnyögök.Lassan elkezd tolni majd gyorsít a tempón. A hátát karmolászom ő pedig a hajamba túr.Éreztem az a feszítő érzést a hasamban és egy nagy sikítás közben elmentem és Harry is követett.
-Ez hihetetlen volt-mondtam lihegve és próbáltam a légzésemet visszaállítani az eredetire
-Mindig is tudtam hogy te vagy az igazi!-mosolyog rám majd megcsókol
-Én is hogy te nekem!-majd magunkra húztam a takaróját.
***Pár hónappal később***
Kibékültem Louis-val is és most szinte olyanok vagyunk mint a testvérek. Megbeszéltem apával hogy elcsúsztatom a sulit így Harryékkel mehetek a turnéra.Imádom az életemet!

Remélem tetszett és sajnálom hogy ennyire későn hoztam de sok volt a dolgom! :) Pipálgassatok és komizzatok sokat! :D
*Cary

2013. november 19., kedd

Alexandra Molnárnak: Csak egy hét


-Kész vagy? - jött be anya a szobámba. A nevelőapámmal, a mostohabátyámmal és anyával indultunk egy egy hetes kirándulásra, amihez nekem semmi kedvem nem volt. Anyáék nem rég házasodtak össze, és minden alkalmat kihasználnak, hogy együtt legyünk. Mivel téli szünet van, ezért egy hétre elutazunk.
-Úgy fáj a fejem - fogtam meg a fájó testrészem, majd leültem az ágyra.
-Beteg vagy? - jött oda anya aggódva és megfogta a homlokomat.
-Nem tudom. Szerintem igen.
-Mehetünk? - jött be az "új apám".
-(T/N) nincs jól. Szerintem jobb lenne, ha itthon maradnál.
-Szerintem is - bólogattam.
-Jól hallottam? - dugta be a fejét a mostohabátyám, Louis.
-Igen, sajnos (T/N) megbetegedett - mondta szomorúan anya.
-Hát akkor itthon maradok és vigyázok rá! Ti pedig élvezzétek ketten az utazást.
-Szerintem jó lenne ketten elmenni, a gyerekek meg hadd maradjanak itthon - mondta Louis apja.
-Rendben - sóhajtott anya.
Összeszedték a cuccaikat, kikísértük őket és amikor elmentek, bezárkóztunk a házba.
-Nem is vagy beteg, igaz? - kérdezte Louis.
-Nem. Semmi kedvem nem volt ehhez az utazáshoz.
-Nekem se. Na akkor ezt a hetet mivel töltjük? Három buli? Esetleg négy?
-Louis, anyáék megmondták, hogy nem szervezhetünk bulit!
-Jó, akkor csak egy kis baráti összejövetel - mosolygott. - Hívjuk át a szomszéd srácot, Harryt.
-Oké.
Louis átment szólni Harrynek, addig én kerestem egy kis piát.
-Szia Harry - köszöntem neki, amikor beléptek a konyhába.
-Szia - mosolygott, majd feltűnően végigmért, ami be kell hogy valljam, jól esett. A fiúk általában levegőnek néznek és hozzám sem szólnak.
-Felmegyünk a szobámba? - kérdeztem. Mindkét srác bólintott, majd felmentünk a piákkal együtt. Leültünk az ágyamra.
-Melyikkel kezdjük? - kérdezte Louis.
-Szerintem azzal - mutatott az egyik üvegre Harry. A másikat letettem a földre, amíg a srácok meghúzták, aztán odaadták nekem.
-Áh, ez jó erős - mondta Harry kicsit fintorogva, majd újra belenyelt. Odaadta Louisnak, ivott belőle, majd odaadta nekem és így ment ez egészen addig, amíg el nem fogyott az egész.
Aztán jött a második, ami szintén nem volt hosszú "életű".
-Nekem van még otthon egy kicsi... mindjárt jövök és hozom - mondta Harry, majd felállt és kitántorgott a szobából.
-Amíg Harry visszajön, addig nincs kedved táncolni? - kérdezte Louis.
-Táncolni?!
-Igen, táncolni.
Felállt és felhúzott magához elég közel. Kezemet összekulcsoltam a nyaka körül, ő pedig a derekamnál fogva még közelebb húzott magához, így már minden testrészünk érintkezett.
Elkezdtem ringatni a csípőmet, mire Louis rámarkolt a fenekemre. A fejemet elfordítottam, így lecsapott a nyakamra és erősen szívni kezdte. Beletúrtam puha hajába és a tincseit kicsit meghúztam, mire felmordult. Az arcomat végigpuszilva ajkaimhoz ért, amit vágyakozóan csókolt meg. Akkor mindketten elfelejtettük, hogy tulajdonképpen testvérek vagyunk.
Éreztem, hogy egyre jobban beindulok és ezzel Louis se volt másképp. Szinte letépte rólam a felsőmet, majd az övét is ledobta a földre. Végigmérte a felsőtestemet és gyorsan megszabadított a melltartómtól is.
-Gyönyörű - suttogta, majd megfogta a melleimet és masszírozni kezdte.
Mikor ezt megunta, levette a nadrágomat a bugyimmal együtt, s ő is teljesen levetkőzött. Hanyatt fektetett az ágyon, majd széttett lábaim közé fészkelve magát két ujját felnyomta. Felsikítottam és a takarót markolásztam, miközben néha a nevét nyögtem.
Mikor már majdnem elmentem, abbahagyta. A hátára fordítottam és csípőjére ültem.
-Ne játszadozzunk tovább - mondta. Ráültem szerszámára és lassan mozogni kezdtem. Megfogta a csípőmet és gyorsabb tempót kezdett diktálni. Hamarosan elengedett és már én irányítottam. A tempón még gyorsítottam és nem sokára egyszerre mentünk el.
Lemásztam róla és mikor elkezdtünk öltözni, Harry bejött.
-Most nem mondjátok, hogy nélkülem szórakoztatok? - kérdezte, majd az üveget letette az éjjeliszekrényre és vetkőzni kezdett.
-Na mit szólsz, bevesszük? - kérdezte Louis mosolyogva. Kacsintottam és bólintottam.
Mikor Harry már teljesen meztelenül állt előttem, letérdeltem elé és szájjal kezdtem kényeztetni. Nagyokat nyögött, amitől én is beindultam és gyorsabban szoptam.
Idő közben Louis a hátam mögé jött és előre nyúlva fogdosni kezdte a melleimet. Harry hamarosan a csúcsra ért és a számba kerülő nedvet lenyeltem.
-Ah, ez csodás volt - mosolygott, majd felhúzott magához és megcsókolt. Felemelt és lefektetett az ágyamra, majd széttette és nyelvét éreztem magamban. Szemeimet lehunytam az élvezettől és hangosakat nyögtem. Louis mellém térdelt, így kapva az alkalmon megfogtam büszkeségét és kényeztetni kezdtem. Mindketten egyszerre nyögtünk és én nem sokára a csúcsra értem, Louis pedig a mellkasomra élvezett. Az ujjammal letöröltem és érzékien lenyaltam, ami látszólag mindkét srácnak tetszett.
-Mindjárt jövök, elmentem zuhanyozni - állt fel Louis, majd átment a fürdőbe. Felültem és el akartam kezdeni öltözni, de Harry leállított.
-Louissal is csináltad kettesben - mosolygott. Értettem hogy mit akar és őszintén szólva tetszett az ötlet. Elölről az ölébe ültem és megcsókoltam.
-Totál beindítasz - morogta, miközben a nyakamat kezdte el szívni. Éreztem, hogy egyre jobban dudorodik, így fogtam magam, ráültem és lovagolni kezdtem. Harry nagyokat nyögött és én is vele együtt. Nem telt el sok idő, amikor mindketten szinte egyszerre mentünk el.
Pihegve felöltöztünk, majd Louis is visszajött.
-Na akkor mehet a harmadik? - vette az kezébe az üveget, mire Harryvel bólintottunk.

Másnap délelőtt ébredtünk fel egymás hegyén-hátán.
-Au, de fáj a fejem, most már tényleg - ültem fel nehezen. Nagyjából délig józanodtunk, majd mikor már kicsit jobban lettünk, kimentünk a levegőre.
-Szerintem én hazamegyek - mondta Harry.
-De este átjössz? - kérdezte Louis.
-Mindenképpen - kacsintott rám, majd mosolyogva elment.
-Bejössz neki - jelentette ki Louis mosolyogva. Mindketten tudtuk, hogy ami kettőnk között történt, az csak egy kaland volt.
-Gondolod?
-Látszik rajta. Este egyedül hagylak titeket, ha szeretnéd.
-Az.. jó lenne - mosolyogtam. - Köszi!
Megöleltem őt, majd bementünk és estig mindenféle hülyeséggel töltöttük el az időnket.

Este Louis elment valahova, majd Harry átjött.
-Szia. Louis?
-El kellett mennie.
-Ah, értem.
Felmentünk a szobámba.
-Amúgy még nem is mondtam, de tegnap nagyon jól éreztem magam veled - mosolygott.
-Én is. Már amennyire emlékszem...
Halkan felnevettünk.
-De nekem ez nem csak egy kaland volt, azt remélem tudod.
Csak néztem rá és nem tudtam elhinni, amit mondott.
-Szeretlek, (T/N).
Egyre közelebb jött és az ajkaink már kicsit összeértek.
-Én is téged.
Lassan és finoman megcsókolt. Ez sokkal másabb volt, mint a tegnapi, mert ez tele volt érzelmekkel.
-És remélem azt is tudod, hogy nem foglak elengedni soha többé - az utolsó két szót hangsúlyozta. Nem tudtam semmit mondani, csak elmosolyodtam és újabb szenvedélyes csókba forrtunk.

Remélem tetszett! :) ne haragudjatok, hogy ennyit kések, de nagyon elfoglalt vagyok :S
~Aby

2013. november 8., péntek

Horváth Kitti:Két fiú


Nem olyan rég mentem át egy másik gimibe és hát mit is mondjak, van két nagyon helyes fiú Harry és Louis de csak a lányokon jár az eszük.Ha naponta nem más csajjal vannak akkor biztos, hogy nem ők azok.
Épp matekon néztünk ki a fejünkből  és én Styles-mellett ültem. Megéreztem nagy kezét a combomon.
-Mi a francokat csinálsz?-löktem el onnan a kezét
-Nyugi csak cserkészi a csajokat! -hajolt hozzám előre Louis
-Tomlinson-ék ott hátul mi az eredmény?
-749-válaszoltam
-Jól van (T/N) de jó lenne ha idefigyelnének!
-Igen tanárnő!-válaszolt Harry és ismét a kezét a combomra tette
-Ajj istenem-forgattam meg a szemeimet de már nem törődtem Harryvel.
Lassan kicsöngettek és a szekrényemhez mentem a fiúk meg követtek.
-Most mit koslattok utánam?
-A tanár megkért, hogy korrepetálj matekból minket- mosolyog Louis először Harryre majd rám
-Aha persze! Én? Titeket? Soha! -csaptam be a szekrényemet és elindultam a következő órára
-Ne már (T/N)! Sík hülyék vagyunk!-néz rá Harry
-Azt látom!-néztem rajtuk végig
-Na akkor elvállalod?-kérdezi Louis
-Legyen! De tartsd távol a kis haverod kezét  tőlem
-Hozzád se érek! -emeli fel a kezét tiltakozás kép és közbe mosolyog
-Fogd be Styles! Jó akkor ma bent maradunk órák után
-Húúú és mit csinálunk ?-közel lép hozzám Harry és végignéz rajtam
-Tanulunk te hülye! -löktem el magamtól
-Nekem nem megy edzésem van!-mondta Louis
-Nekem meg egy csajjal van találkám de te is jó vagy- mosolyog rám
-Ájj már le Styles! -lökte meg Louis aki nevetett Harry megjegyzésén
-Jó akkor legyen holnap nálunk! -mondtam
-Oké-válaszolták egyszerre majd becsöngettek.
Lassan eltelt az idő és végre mehettünk haza.
-Héj (T/N)-futott utánam Louis -Nem mondtad hogy holnap hányra menjünk!
-Gyertek 4-re!
-Ott leszünk -mosolygott
Másnap a suliban minden ugyan úgy történt mint szokott. Styles folyamatosan piszkál Tomlinson meg támogatja őt ebben.Nem tudom milyenek sulin kívül de itt bosszantóak.Tanítás után hazafelé mentem és amikor hazaértem egy kicsit ledőltem aludni amikor felébredtem fél 4 volt. 4-re pedig jönnek Louisék. Elmentem fürödni közben szóltam az öcsémnek ha jön két fiú engedje be őket.
Amikor kiléptem a fürdőszoba ajtómon egy szál törölközőben, na kik voltak ott?Hát persze, hogy a két lökött gyerek.
-Huhuhuhúú nem ilyen fogadtatást vártam-nézett rám Harry kaján vigyorral a képén
-Menjetek ki még felöltözöm-mondtam idegesen ők pedig meg sem mozdultak-Na menjetek már! -löktem őket egy kézzel kifelé az ajtón még a másikkal a törölközőt tartottam magam körül, hogy le ne csússzon.
Gyorsan magamra kaptam valami rucit és beengedtem őket.
-Úgy is tarthattuk volna a matekot!-mondta Louis
-Remek most már te is kezded! Na jó hagyjuk! Inkább kezdjünk neki! Mit nem értetek?
-Semmit nem értünk!-válaszol Harry
-Jó akkor kezdjünk valami egyszerűvel!
-Várj egy fogadás!-szakított félbe Harry
-Mi?Én nem fogadok!
-Ne már így nincs értelme megtanulni ezt az egészet!-mondta Louis
-Na jó mi az?-forgattam meg a szemeimet
-Ha helyesen válaszolunk a kérdésedre te veszel le magadról egy ruhadarabot!-kezdte el Harry
-De ha rosszul válaszolunk akkor mi!-fejezte be Louis
-És ez nekem mért jó?-néztem rájuk
-Mert hallottuk, hogy bejövünk neked vagyis legalább is tetszünk valamennyire!-mosolygott Louis
-Na szóval?
-Oké!-mosolyogtam
Elkezdtük a matekot és furcsa módon a srácok tudták a választ a kérdéseimre ami azt jelentette nekem kell vetkőzni.Már csak fehérneműben ültem ők pedig félmeztelenül.
-Na jó azt hiszem itt hagyjuk abba!-álltam fel
-Ne már most kezd izgalmassá válni!-kajánul vigyorogtak rám mindketten
-Nem! Szedjétek a cuccaitokat és menjetek!-vettem fel a földről a felsőjüket és a kezükbe nyomta majd kitoltam őket az ajtón de én még mindig egy szál fehérneműben voltam.Erre az öcsém meg pont meglátott minket.
-Ömm ez nem az aminek látszik!
-Dehogy is nem tök jó elszórakoztunk-mondta Harry
-Hülye!-ütöttem meg őt
-Auu-simogatta meg a fájó pontot
-Jó mindegy nem érdekel-és bement a szobájába
-Na de menjetek már!-mondtam majd felvették a felsőjüket és elmentek
Elég gázul éreztem magam egy szál semmiben előttük de tényleg bejönnek nekem ha nem így viselkednének talán Louis még nem is annyira bunkó na de Harry! Mindegy holnapra úgy is elfelejtődik minden.
*MÁSNAP*
Kémia órán csücsültem  és a tanár megkért minket hogy álljunk párba.Persze, hogy Tomlinson nagy mosollyal kullogott felém
-Mit akarsz?
-Párt kell választani!- mosolyog széttett kezekkel
-De én nem veled leszek! Én ömm..... Tom-ot választom
-Na ne már hogy azt az ocsmány gyereket választod helyettem! Ha felteszi a kezét elájulsz a testszagától!
-Oké igazad van! Gyere legyünk párba!
Elkezdtük a kísérletet és tök jó elbeszélgettem Louisal még a telefonszámot is cseréltünk.Tulajdonképpen elég kedves is tud lenni ha akar. De Harry! Egész végig csak a seggemet nézte, ahányszor hátranéztem láttam, hogy engem bámul.
Ahogy hazaértem szinte egyből csörgött a telefonom.
-Szia Louis mit szeretnél?
-Csak gondolkoztam, hogy nem mennénk e el valahova?
-Ez komoly?
-Teljes mértékben!
-Okés
-Jó akkor gyere a parkba!
-Ott leszek!-majd leraktam a telefont
Lepakoltam a cuccaimat és indultam is a parkba.Megláttam Louist az első padnál és odasétáltam hozzá.
-Szia-mosolygott
-Hali mit szeretnél?
-Csak tök jó fejnek tűnsz és nem akartam otthon ülni a négy fal között.
-Értem!-mosolyogtam
-Sétálunk egyet?
-Aha-elindultunk és közben a leveleket rugdostuk
-Tudod (T/N)  nekem bejössz!
-Mi? -néztem rá
-Tetszel nekem és jó lenne ha összejönnénk!
-Ja igen én lennék az egyik lány a sok közül igaz?
-Nem te teljesen más vagy! Amikor meglátlak a szívem gyorsabban ver és pillangók repkednek a gyomromba!
-És ezt hány csajnak adtad már be?
-Egynek se mert csak most érzek így!-öleli át a derekam majd óvatosan megcsókol majd amikor elválnak az ajkaink mind a ketten egy kicsit elnevettük magunkat.
-Louis! Akkor... lehetséges hogy mi..?
-Minden lehetséges de az a legfontosabb hogy te szeretnéd e!
-Szeretném csak te igazából a suliba teljesen más vagy mint ha csak ketten vagyunk!
-A suliban más ott mindenki menőnek és kemény csávónak gondol de valójában nem olyan vagyok!
-Tudom, hogy nem olyan vagy!-akaratlanul is adtam egy puszit ajkaira.Összekulcsoltuk a kezünket és úgy sétáltunk 3 órán keresztül majd végül hazamentem.Holnap buli lesz az egyik osztálytársamnál ahova hivatalosan is meg vagyok híva és a srácok is.
Másnap este lassan el is készültem a bulira és elindultam Louis-val együtt.Amikor odaértünk Harry csodálkozva nézett minket.
-Ti együtt?
-Igen haver!-válaszolt Louis
-Az semmi gond hogy én hajtottam rá de mindegy is!-ment be a házba sértődötten.
-Ennek meg mi baja?-néztem Louisra
-Fogalmam sincs még nem láttam ilyennek-majd bementünk mi is
A velünk egykorúak többsége részeg volt de még maradtak józanok is.Elkezdtünk táncolni Louis-val majd oda jött Harry is.
-Szabad lesz?-mosolygott Louisra
-Persze-majd átengedte a helyét és hirtelen megszólalt egy lassú szám és elkezdtünk lassúzni a fejemet Harry vállára döntöttem
-Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz!
-Vannak rejtett adottságaim-majd egy kicsit lejjebb csúsztatta a kezét és a fenekemen kötött  ki
-Harry-szóltam neki még viszonylag kedvesen
-Gyere velem!-fogta meg a kezem és felhúzott a lépcsőn egészen egy szobáig
-Mit csinálsz?
-Szórakozni jöttem!-lépett egészen közel hozzám
-Harry hagyd abba!
-Tudom, hogy akarod!-súgta már szinte az ajkaimra
-Harry ezt most azonnal hagyd abba!-mondtam ingerülten
-Nem!-fogta le a kezeimet és vadul megcsókolt majd egyre lejjebb adott kisebb puszikat és levette rólam a felsőt.Próbáltam tiltakozni de nem sikerült túl erős volt.Amíg ő elkezdett vetkőzni megpróbáltam kiszökni az ajtón de ő oda rohant elém.
-A-a! Nem mész sehova -majd bekulcsolta az ajtót.Hátralökött az ágyra és fölém mászott.-Élvezni fogod! és ezt azért csinálom mert nem velem vagy együtt.
-Ugyan Harry ha így viselkedsz nem lesz jobb!
-Élvezni fogod megértetted!-mordult rám én pedig nem tehettem mást hogy engedelmeskedek neki.Lassan lekerült rólam és Harryről minden ruha és habozás nélkül belém hatolt
-Úr isten Harry!-ordítottam fel és végighúztam a körmömet a hátán
-Ez az!-majd elkezdett erőteljesen lökni én beletúrtam a hajába még ő csókolgatott minden lökése fájt de kénytelen voltam leplezni.De már nem bírtam tovább
-Harry ez nagyon fáj!
-Jó bocsi igazad van ez már tőlem is sok!-majd egy kicsit visszavett
Pár perc elteltével megéreztem azt a bizsergő érzést a hasamba és a hátam ívbe feszült.
-Harry..-majd elélveztem és utána ő is követett
-Öltözz fel és menj!-mondta de ő még bent maradt és ahogy én felöltöztem és kimentem volna az ajtón egy másik lány fáradt be.Lementem Louishoz sírva
-Héj héj mi a baj?-fogta meg kétoldalt az arcom
-Harry.. Harry..-csak ennyit bírtam kinyögni
-Mi van vele?
-Megerőszakolt!-sírtam még jobban
-Mi az isten! Hol van most?
-Egy másik lánnyal fenn a szobában-Louis felrohant gondolom jól elintézte Harry-t de láttam hogy Louis után pár perccel Harry jön le a lépcsőn és szúrós tekintettel néz ránk.
-De ugye jól vagy?-kérdezte Louis
-Igen jobban de én tényleg nem akartam vele lefeküdni!
-Jó persze elhiszem !-csókol meg és szorosan átölel-Figyelj nem engedem most már  soha, hogy bárki bántson!-én csak aprókat bólogattam
*ELTELT 3 ÉV*
-Harry ideadnád a vajat?
-Igen persze-majd átnyújtotta és pont akkor csöngettek
-Szia kicsim! -Csókoltam meg Louis-t
Harry anyukája és az én apám összejöttek és mi pedig kibékültünk de Louis még mindig az én imádni való pasim maradt

Bocsi, hogy ilyen késő hoztam de remélem tetszik! Pipálgassatok és komizzatok sokat!
*Cary

2013. október 31., csütörtök

Brittany Carternek: Pincér


A családommal elmentünk vacsorázni egy étterembe. Egyáltalán nem volt hozzá kedvem, de jobb hamarabb túlesni rajta. Ott voltak a szüleim, a nagyszüleim és az unokatesóim. Szépen ki kellett öltözni, amit nem igazán szeretek, de egy estére talán nem fogok belehalni.
Leültünk egy asztalhoz és vártunk. Pár perc múlva megjelent egy pincér. Nem néztem rá, csak amikor elém tette az étlapot. Egy pillanatra le is fagytam. Irtó helyes volt és ahogy rám mosolygott, majdnem elolvadtam.
Elment, mi pedig kinyitottuk az étlapot és lapozgatni kezdtük. Hamarosan ki is választottuk a kaját és visszajött ugyanaz a pincér. Elég feltűnően rámosolyogtam, amit észrevett és alig észrevehetően kacsintott.
-Mit hozhatok?
Apa elmondta, hogy ki mit kér, amíg ő jegyzetelt.
-Rendben máris hozom az italokat, az ételre még egy kicsit várni kell.
-Oké, köszönjük!
Egy csábos mosolyt vetett felém, majd elment.
-(T/N) miért nézed annyira azt a pincért? - kérdezte a nagymamám.
-Csak kíváncsi vagyok, hogy hány éves lehet, mert... mert én is szeretnék pincérként dolgozni, és...
-Pincérként? - nevetett apa. - Azt nem engedném. És ha meg ne tudjam, hogy egy pincér fiúval kezdesz ki. Azt nem nézném jó szemmel.
Szégyellősen elmosolyodtam, majd újra megjelent a kiszemeltem, aki történetesen pincér...
Letette elénk az italokat, majd elment. Jó sokat kellett várni, de a kaja is megérkezett, s vele együtt a barna, göndör hajú srác is. Ahogy elém tette a kaját, láttam, hogy a tányér alól kilóg egy kis papírcetli. Óvatosan kivettem és az asztal alatt megnéztem. Egy telefonszám volt rajta, és az, hogy Harry. Ránéztem, s intett a fejével, hogy menjek oda.
-Öm, kimegyek a mosdóba - álltam fel. Bólintottak és odamentem egy nagy növény mögé, ahol Harry állt.
-Szia szépség - mosolygott.
-Szia, (T/N) vagyok.
-(T/N). Nincs kedved este találkozni velem? Mondjuk a parkban.
-Öm, oké. Hányra legyek ott?
-Fél 9-re.
-Oké.
Elindultam vissza az asztalhoz, de megfogta a kezemet.
-Ugye nincs barátod? - mosolygott.
-Nincs - nevettem.
-Szuper - kacsintott.
Visszamentem az asztalhoz, s alig vártam, hogy fél 9 legyen.

Már 8 órakor otthon voltunk.
-Anya, átmegyek az egyik barátnőmhöz! Most hívott.
-Jó, de ne maradj sokáig!
Gyorsan átöltöztem valami kényelmes ruhába és már mentem is. Pontban fél 9-re ott voltam.
-Szia - mosolygott.
-Szia.
-Mihez van kedved? - kérdezte.
-Nem tudom... Sétálgassunk egy kicsit.
-Rendben.
Lassan elindultunk, s közben beszélgettünk.
-Ahogy láttam, nem nagyon érezted jól magad a vacsoránál, igaz?
-Igen. Nem nagyon szeretem az ilyen családi vacsorákat, főleg mert ki kell öltözni.
-Hát, szerintem abban a ruhában is csinos voltál meg ebben is - mosolygott.
-Köszi.
Kicsit elpirultam, de szerencsére a sötétben nem látszott. Már vagy háromnegyed órája sétáltunk és tök jól elbeszélgettünk, amikor egy elég váratlan ötlettel állt elő.
-Nem jössz fel hozzám?
-Ömmm - hirtelen nem tudtam mit mondani.
-Jaj, bocsi... Nem akartam tolakodó lenni, csak gondoltam, folytathatnánk ott a beszélgetést, mert már kezd hűvös lenni.
-Oké - bólintottam.
Felmentünk Harry-hez, ahol jó meleg volt. Bementünk a szobájába és leültünk az ágyára.
-Na és milyen fajta zenét hallgatsz? - faggatózott tovább.
-Mindenfélét. De általában pop-ot. És te?
-Én is így vagyok.

Ránéztem az órára, s már 11 is elmúlt.
-Nekem most mennem kell - álltam fel idegesen, majd kirohantam az előszobába.
-Akkor hazakísérlek - ajánlotta fel.
Felöltöztünk és Harry hazakísért. A ház előtt még megálltunk egy kicsit.
-Holnap találkozunk? - kérdezte.
-Persze - mosolyogtam.
-Oké, majd hívlak - kacsintott. Épp arra készültem, hogy megforduljak, amikor odalépett hozzám és édes ajkait az enyémekre tapasztva megcsókolt. Nem tiltakoztam, rögtön visszacsókoltam.
Percekig csak csókolóztunk, majd mikor szétváltunk, egymásra mosolyogtunk.
-Jó éjt.
-Neked is - intettem, majd bementem a házba.
-Hol voltál eddig? - támadott le apa.
-Csak a barátnőmnél - mondtam, majd gyorsan a szobámba rohantam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy pittyeg a telefonom. Harry küldött egy sms-t, hogy 10 órakor találkozzunk ugyanott, ahol tegnap.

10-re elkészültem és anyáéknak mondtam, hogy átmegyek a barátnőmhöz. Mire megérkeztem, Harry már ott állt. Hátulról mögé osontam és befogtam a szemét, mire felnevetett és felém fordult.
-Szia - majd rögtön megcsókolt. Meglepődtem rajta, mert azt hittem, hogy a közeljövőben ez nem fog mégegyszer megtörténni, de úgy látszik tévedtem. - (T/N), kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Szerinted létezik szerelem első látásra?
Nem értettem, hogy miért kérdezi.
-Szerintem igen, de miért kérdezed.
-Mert azt hiszem, hogy már első látásra beléd szerettem - mosolygott, majd kicsit elpirult az arca, amitől még imádnivalóbb lett. Nem tudtam megszólalni, csak mosolyogtam rá. Másodpercekkel később újra megcsókolt.
-Harry...
-Igen?
-Azt hiszem, én is - néztem fel rá. Arcára mosoly terült, majd megölelt.
-Akkor.. lennél a barátnőm? - kérdezte.
-Ezer örömmel!


Már egy hónapja jártunk Harryvel, de a szüleimnek még nem mertem elmondani.
Egyik este csörgött a telefonom, s Harry hívott át. Felvettem a cipőmet, amikor apa és anya beálltak elém.
-Már megint hova mész?
-A barátnőmhöz - hazudtam.
-Nem gondolod, hogy elhisszük, igaz? - húzta fel a szemöldökét anya. - Ki vele, kivel találkozgatsz?
-Ömm.... van... van barátom - mondtam el.
-És ki az? - kérdezte apa.
-Majd ha eljön az idő, megtudjátok. De most rohanok, sziasztok!
-De várj! - szóltak utánam, bár én csak siettem Harryhez.

-Szia - megcsókoltuk egymást, ahogy beértem az ajtón. Lefeküdtünk az ágyára és beszélgettünk.
-A szüleim rájöttek, hogy van valakim. De nem akarom, hogy megtudják...
-Miért nem?
-Mert ismerem őket... kiakadnának. Már az étteremben is látták, ahogy figyellek és már az sem tetszett nekik.
-Ha megismernek, biztos jól megleszünk. Te sem hazudhatsz örökké nekik.
-Igazad van.
Sóhajtottam, majd felnéztem az arcára és megcsókoltam. Éreztem, hogy eljött a pillanat, hogy lefeküdjünk. Köztünk még nem történt meg. Nem voltam szűz, de még Harryvel nem feküdtem le.
Ráültem a csípőjére és szenvedélyesen csókolóztunk tovább, miközben levettem a pólóját. Meglepődött tetteimre, de fel is bátorodott. Felült és lekapta a felsőmet és a melltartómat is, majd masszírozni kezdte a melleimet. Halk sóhajok hagyták el a számat, majd mikor ezt megunta, haladt lejjebb. Miközben a hasamat puszilgatta, hanyatt feküdtem. Kigombolta a nadrágomat és a bugyimmal együtt lehúzta. Felállt és magáról is lekapta a maradék ruhát, majd a lábaim közé fészkelte magát. Hirtelen felnyomta két ujját, mire egy kisebb sikoly hagyta el a számat, majd egyfolytában ziháltam, ahogy ujjazott.
-Harry... el fogok...
Rákapcsolt a tempóra, majd egy nagy nyögés kíséretében a csúcsra jutottam. Tudtam, hogy azután rajtam a sor. Hanyatt fektettem és lehajoltam férfiasságához.
-(T/N) nem kell, ha nem akarod - mondta, bár tudtam, hogy ő nagyon is akarja, így nem szóltam semmit, csak bekaptam és mozgatni kezdtem a fejemet. Egy pillanatra rám nézett, majd visszatette a fejét és lehunyta a szemeit. - Óh, anyám.
Egyre gyorsabban csináltam, amíg el nem ment, majd undorodva lenyeltem, ami a számba került.
-Nagyon jó voltál - kacsintott, majd megcsókolt és lefektetett. Fölém pozicionálta magát és a szemembe nézett. - Biztos, hogy akarod?
-Igen, siess már!
Elmosolyodott türelmetlenségemen, majd lassan belém vezette magát. Egy kicsit fájt, de nem törődtem vele, így rögtön gyors mozgásra parancsoltam. Lábaimat a magasba emeltem és a hátát karmolásztam, miközben a nevét nyöszörögtem.
-Mindjárt - ziháltam.
-Várj meg!
Tartottam magam, majd mikor éreztem, hogy elmegy, én is elengedtem és együtt értünk a csúcsra.
Kicsusszant belőlem és mellém feküdt, majd betakart minket egy takaróval.
-Szeretlek (T/N) - csókolt meg.
-Én is téged!
Még fél óráig lustálkodtunk, majd felöltöztem és megkértem Harryt, hogy jöjjön át hozzánk, hogy bemutassam őt a szüleimnek.

-Anya, apa, ő itt Harry - mutattam az ajtó felé, majd bejött és illedelmesen köszönt a szüleimnek.
-De hát - nézett nagyot apa.
-Apa, én őt szeretem és nem akarom, hogy szétválasszatok.
Anya és apa egymásra néztek, majd vissza ránk.
-Jó, igazad van. Ha neked jó akkor nekünk is. Harry, maradnál vacsorára? - kérdezte anya.
-Ezer örömmel - mosolygott.
A vacsora nagyon jól sikerült és a szüleim is megkedvelték Harryt.


Sajnálom, hogy megint sokat kellett várnotok, de remélem hogy azért tetszett :)
~Aby

2013. október 22., kedd

Tóth Bellának: Edzés


Épp az első fociedzésemre tartok. Imádom a focit, ezért néhányan eléggé csúfolnak, de nem érdekel. Rajtam kívül még egy lány van a csapatban, ő elég jól kijön a fiúkkal, remélem, hogy én is így leszek.
Bementem az öltözőbe és Emily rögtön mosolyogva fogadott.
-Szia!
-Szia - köszöntem vissza, majd letettem a cuccomat és öltözni kezdtem.
-Izgulsz?
-Egy kicsit.
-Ne aggódj, az edző és a srácok is rendesek. Kettőt kivéve... Ne vedd magadra, ha Harry és Louis beszólnak. Nem bírják, ha lányok fiús dolgokat csinálnak.
Megfogadtam Emily tanácsát és eldöntöttem, hogy nem figyelek Harryre és Louisra, akárkik is azok...
Az edző sípolt, mi pedig mentünk a tornaterembe.
-Ők azok - súgta, amikor két barna hajú srác közelített felénk.
-Még egy csaj, nemár! - mondta a göndör.
-Ő Harry - mondta halkan Emily. Gondolom akkor a másik az Louis.
-Csak nehogy letörjön a körmöd - mondta Louis, majd az edzőre figyeltünk.
-Egy kis bemelegítés után játszunk egy baráti meccset! És most futás, mindenkinek van 25 kör!
Elkezdtünk futni, s a két srác végig mögöttünk jött. Nem hallottam, hogy mit, de valamit sugdolóztak.
Lefutottuk a 25 kört, majd az edző szétosztotta a csapatot. Szerencsére Emiliyvel egy csapatba kerültem, a két sráccal pedig nem. Hátvédnek állítottak minket, majd kezdődött a játék.
Harry ügyesen taktikázva közeledett a kapu felé, én pedig erőt vettem magamon és beálltam elé. Amikor megpróbált kikerülni, gyorsan elvettem tőle a labdát és egy nagyot rúgtam bele. Ezáltal lepasszoltam az egyik srácnak, aki kapura rúgta és gól!
-Ez meg mi a...? - nézett felhúzott szemöldökkel Harry.
-Nézd, a körmeim nem törtek le - mutattam neki gúnyosan, majd tovább játszottunk.
Volt még egy pár cselem, amit a srácok ámulattal figyeltek, én pedig nagyon, de nagyon élveztem.
Vége lett az edzésnek és elmentünk átöltözni.
-Nagyon jó vagy (T/N)! - dicsért meg Emily. - Eddig játszottál valahol?
-Csak apámmal kiskoromban.
Felöltöztünk és mivel már este volt így hazamentem.
-Milyen volt az edzés? - kérdezte apa, miközben az újságot bújta.
-Nagyon jó volt - mondtam, majd felmentem a szobámba. Felmentem twitterre és máris 8 követővel "gazdagabb" lettem, mindegyikőjüket az edzésről ismerem. Louis és Harry is bekövetett, amin meglepődtem, de visszakövettem őket. Nem akarok bunkó lenni.

Másnap a suliban elmeséltem a barátnőmnek mindent. Nem tartotta jó ötletnek, hogy focizni kezdek, mert elmondása szerint a fiúk nem bírják a pasis csajokat. Nem vagyok pasis csaj, csak olyan sportolok, amit szeretek. A fiúk pedig nem érdekelnek...
Délután, ahogy mentem haza a suliból, találkoztam Louisval. Szó nélkül elment mellettem, de mikor pár lépést megtettem, utánam szólt. Hátrafordultam.
-(T/N), sajnálom, hogy úgy lenéztünk.
-Semmi baj - mondtam és elindultam.
-Várj még!
Megálltam és kíváncsian vártam, hogy mit akar, mert elég nehézkesen kezdett bele.
-Jössz a mai edzésre?
-Persze.
-Szuper - mosolygott, majd elment. Nem értettem, de nem is nagyon izgatott. Hazamentem és tanultam, amíg el nem indultam.

Emily nem tudott jönni az edzésre, mert megbetegedett, így én voltam az egyetlen lány.
-Srácok, el kell mennem fél órára, addig játszatok, de holnap már kemény edzés lesz! - mondta az edző, mire bólogattunk. Elment és kiállt két fiú. Az egyik Harry volt, a másik Louis. Ők választották ki a csapatot.
-Én választom (T/N)-t! - mondta Louis, mire odamentem hozzá.
-Pff - Harry csak ennyit nyögött ki, majd lenézően rám nézett.
Kiválasztották a csapatot, majd kezdtünk játszani. A meccs alatt rúgtam egy gólt is, mire a srácok felemeltek és úgy vittek, mint a bajnokokat szokták.

Nagyon élveztem az edzést. Harry még mindig nem bír, de nem zavar. Én is így érzek...
Elkezdtem vetkőzni. Eléggé kellemetlenül éreztem magam izzadtan, ezért lezuhanyoztam az ottani zuhanyzóban.
Mikor kijöttem és csak egy törülköző volt rajtam, valaki bejött. Az a valaki Louis volt.
-Hé, épp öltözök! - mondtam hangosan.
-Felesleges - mosolygott, majd becsapta az ajtót és közelíteni kezdett.
-Mit akarsz?
Gyorsan lekapta a felsőjét, s szemem egy pillanatra felsőtestén ragadt, majd újra visszanéztem a szemébe, amiben láttam a vágyat.
-Téged - mondta, majd megfogta a derekamat és magához húzott, majd erőszakosan megcsókolt.
Először kicsit hezitáltam, de végül visszacsókoltam. Közben levette rólam a törülközőt, de  nem bántam, mert őszintén szólva Louis helyes és dögös. Talán ha Harry is normálisan viselkedne, neki is lenne esélyem nálam, de tudjuk, hogy ez nem fog bekövetkezni.
-Őrjítő vagy a sortban. Végig téged néztelek, ahogy futottál - mondta, s a szavai között egy-egy csókot adott a nyakamra.
Melleim a kemény mellkasához tapadtak. Megfogtam a rövidnadrágját és lehúztam róla.
-Ó, de türelmetlen valaki - mosolygott kajánul, majd lehúzta a boxerét, ami a földön kötött ki.
-Akarlak - mondtam és megcsókoltam. Leült a padra, s az ölébe húzott.
-Mivel nincs sok időnk, térjünk rögtön a lényegre - mondta, mire bólogattam. Lassan ráereszkedtem hatalmasságára és mozogni kezdtem, miközben a nyakát szívogattam és csókolgattam.
Megfogta a csípőmet és gyorsabb tempót kezdett diktálni. Mindketten egyre közelebb voltunk és hamarosan egyszerre élvezünk el.
Lihegve ültem rajta még pár másodpercig, majd leszálltam róla és felkapkodtuk a ruháinkat.
-Ez sokkal jobb edzés volt, mint a foci - kacsintott, majd magára kapta az utolsó ruhadarabját, a felsőjét és kiment. Összeszedtem a cuccaimat és elmentem haza.

A tévét néztem a szobámban, amikor anya bejött.
-(T/N), nem sokára itt lesznek az unokatesódék. Ja, és hozza magával az egyik haverját is.
-Oké.
Az unokatesóm, Adam olyan, mintha a testvérem lenne. Mindent megosztunk egymással.
Csengetést hallottam, így lementem. Pont akkor értem a lépcső aljára, amikor anya kinyitotta az ajtót. Ott állt Adam, anya testvére és.... HARRY?! Mit keres itt Harry?!
Gyorsan visszarohantam a szobámba és azt terveztem, hogy egész este nem jövök elő. Szerencsére még nem vett észre és remélem, hogy nem is fog.
Hát nagyot tévedtem, ugyanis 2 perc múlva Adam bejött, s utána Harry is.
-Szia - öleltem meg Adamet.
-Helló - mondta Harry és láttam a meglepettséget az arcán.
-Szia - köszöntem kicsit flegmán.
-Ismeritek egymást? - Adam.
-Persze, egy edzésre járunk - Harry.
-Nem is tudtam, hogy focizol, (T/N)!
-Hát mostmár tudod. Lehet, hogy egyeseknek furcsa, hogy lányok is fociznak, de nem izgat - utaltam ezzel Harryre és értette a célzást.
-Oké, nem tudom, hogy mi van és nem is akarom tudni, úgyhogy csináljunk valamit - mondta Adam. - Mondjuk üvegezzünk!
-Oké, máris hozom - mondtam és leszaladtam a konyhába. Mivel üres üveget nem találtam, így felvittem egy félig teli whiskys üveget.
-Nem volt üres? - kérdezte Adam, mikor beléptem a szobába.
-Nem. De majd az lesz - mondtam és kinyitottam, majd beleittam. Aztán odaadtam Adamnek, ő Harrynek, nekem és így mentünk körbe, amíg teljesen el nem fogyott.
-Na most már üres, játszhatunk! - szólalt meg Adam és már mindhárman teljesen be voltunk rúgva. Becsuktam az ajtót, a szüleink erről semmit nem tudtak, de nem is baj.
-Én pörgetek először - fogta meg Adam az üveget, majd pörgetett. Rám mutatott. - Vedd le a melltartódat, húzd ki a pólód alól és mutasd meg.
Szó nélkül teljesítettem a feladatot, s a fekete melltartómat a földre tettem. Én pörgettem és Harryre mutatott.
-Vedd le a pólódat - más nem jutott eszembe, igazából gondolkozni se tudtam. Teljesítette a kérést és pörgetett. Rám mutatott az üveg szája.
-Felelj őszintén! Bejövök neked?
-Jó pasi vagy - mondtam ki a szavakat. Megpörgettem az üveget és Adamre mutatott. - Menj le és maradj ott az ősökkel mondjuk negyed óráig, hallgasd ki hogy miről beszélnek és gyere vissza, aztán mondd el.
-Oké - felállt, kiment és becsukta maga után az ajtót.
-Értem én, hogy mire megy ki a játék, cica - mosolygott Harry, majd négykézláb odamászott hozzám, ugyanis a földön ültünk.
-Micsoda?
-Elküldted Adamet, hogy ketten lehessünk - kuncogott és elkezdte szívni a nyakamat.
-Mi? Harry, erről szó sincs!
-Te mondtad, hogy tetszem neked.
-Azt mondtam, hogy jó pasi vagy. Az nem ugyanaz!
-De igen - mosolygott, majd megcsókolt. - Van negyed óránk, azt kellemesen is eltölthetjük - mondta és a pólóm pántját lehúzta a vállamon, mivel ujjatlan volt rajtam. - Legalább a melltartóval már nem kell szenvednem.
Levette a felsőmet, én pedig nem tiltakoztam. Simán belementem azok után, amit Louisval műveltem.
Masszírozni kezdte a melleimet, mire nagyokat sóhajtottam. Lefeküdtem a földre, mert már az ágyig nem bírtunk volna elmenni. Levetkőztetett, majd levetkőzött és a lábaim közé pozicionálta magát.
-Mehet?
Bólintottam, majd szép lassan belém hatolt. Mikor a teljes hossza bennem volt, gyorsan mozogni kezdett, miközben folyamatosan csókolt. A tempón egyre gyorsított, míg egyszerre értünk a csúcsra.
Gyorsan felvettük a ruháinkat és vártuk, hogy Adam visszajöjjön.
-Gyors volt, de hihetetlenül jó - mosolygott, majd megcsókolt.

Másnap Harry mellett ébredtem az ágyamban és iszonyatosan fájt a fejem. Lassan felültem és próbáltam visszaemlékezni az estére. Kicsit elpirultam, majd Harry is felébredt.
-Ez meg mi? - nézett rám, ugyanis nem volt rajtam ruha, csak a takaróval voltam körbetekerve.
-Az, aminek látszik - mondtam. Harry nem szólt semmit, csak felült. - Nagyon gáz? - kérdeztem.
-Nem - rázta meg a fejét, majd rám nézett. - Csak kár, hogy nem emlékszem rá... De ha gondolod, visszahozhatjuk az emlékeket - mosolygott és meg akart csókolni, de közbeszóltam.
-Várj, akkor te most nem utálsz?
-Utálni? Dehogy! Először kicsit mérges volta, az tény, de nagyon bejössz nekem - kacsintott. - És ha jól emlékszem, engem jó pasinak tartasz, nemde?
-De - mosolyogtam.
-Probléma megoldva - mosolygott és megcsókolt. - És ne haragudj, hogy az elején olyan ellenséges voltam, de... ha gondolod, összejöhetnénk.
-Hogy... mi? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Persze, ha ez még neked korai, semmi gond, én tudok vár...-félbeszakítottam egy csókkal. - Akkor ez most igen? - kérdezte csillogó szemekkel, hatalmas mosollyal.
-Egy hatalmas igen - mosolyogtam vissza, majd újra csókolózni kezdtünk.

Sajnálom, hogy sokáig nem hoztam új sztorit, de nem volt időm. Azért remélem, hogy ez tetszett :)
~Aby

2013. október 21., hétfő

Lénának:A tökéletes srác


Harry régóta a haverom és minden rosszban mellettem áll.
Ma lesz a suliban a Halloween én a barátommal megyek a party-ra és megbeszéltem Harryvel, hogy majd ott találkozunk.Ahogy beléptünk az iskola kapunkon teljesen kísérteties volt. Az egész suli úgy nézett ki mint egy kísértetház.Megláttam Harryt a bárpultnál. Szóltam a barátomnak, hogy addig nézzen egy kicsit körül, még én beszélek vele.
-Mizu Harry?-huppantam le a mellette lévő székre
-Semmi.Mi lenne?-lötykölte meg a poharában lévő alkoholt-Te kérsz valamit?
-Aha egy vodka narancsot-mondtam
-Hallotta egy vodka narancsot a hölgynek!-szólt a pultba lévő csávónak és megitta még a poharában lévő italt
-És mi van Brian-el (a barátom)?
-Jól megvagyunk!-mosolyogtam
-Jó a rucid csak nehogy valami pasi rád akaszkodjon!...-jött közelebb...Mint például Én!-súgta bele a fülembe
-Harry te már most részeg vagy!-löktem el magamtól és mosolyogtam
-Hülye vagy! Teljesen jól vagyok!-nézett rajtam végig-Szerintem vigyázz inkább a pasidra!-biccentette a fejét a barátom felé aki épp a csajokat nézegette
-Ez nem a te dolgod!-álltam fel a székről
-Nem éri meg úgy is megcsal!Úgy mint a többi!-mondta flegmán
Erre teljesen bedühödtem. És lekevertem neki egyet.
-Auu bassza meg te nem vagy normális!-fogta meg az arcát
-Hagyj békén! Jó?
-Az tudod hogy rám bármikor számíthatsz mikor számíthatsz!El fog téged hagyni!-kiabált utánam
Végül is igaza volt az eddigi pasijaim mind megcsaltak de ez még nem azt jelenti, hogy ez most is így lesz.
-Brian te mi a jó szart csinálsz?-rángattam ki a csajok közül
-Te mondtad, hogy nézzek körül!-nézett át fölöttem a csajra akivel az előbb táncolt
-De nem így és jó lenne ha figyelnél rám!
-Mondjad?-a tekintete egy másodpercre rám szegeződött majd vissza a mögöttem táncoló szőkeségekre
-Örülnék ha nem nyáladzanál azokra a lányokra!Elvégre én vagyok a barátnőd nem?
-De... dee ..aha!Húú az a csaj nagyon szexy!-mondta de nem is figyelt
-Kapd be!-löktem őt meg és mentem Harry felé hisz arra van a kijárat
-Mi van a pasid nem figyel rád?A többi csaj jobban felkelti az érdeklődését?-piszkálódott denem haragudtam rá mert tudom, hogy ilyen a természete
-Ne most Harry!-raktam fel tiltakozás képen a kezemet és ő követett engem
-Én tudtam!
-Annyira bírom hogy te mindig mindent tudsz!-forgattam meg a szemeimet
-Figyelj Brian-el nem szórakozhatsz de én itt vagyok!-mosolygott
-Hagyj Harry fáradt vagyok és haza szeretnék menni!
-Haza vihetlek!-mosolygott
-Harry nem vezethetsz ittasan!Maradj, bulizz én hazamegyek!
-Akkor én is megyek!Majd holnap visszajövök a kocsimért
-Ahogy gondolod!
Hazamentünk Harry befordult az első utcánál én pedig szomorúan kullogtam tovább.
Éjszaka már nem bírtam egész végig csak Brian-en járt az agyam és sírtam, ki jött rajtam az érzelem, ami nagyon fájt.Felöltöztem és elindultam a hideg, kihalt utcákon.Felsétáltam azon a pár lépcsőn és csöngettem.
-(T/N) te mint keresel itt?
-Harry!-öleltem át csupasz felsőtestét a könnyim pedig végigfolytak a karján-Nagyon fáj!-bőgtem
-Istenem (T/N)!-simította végig a hátamat és adott egy puszit a hajamba-Brian egy gyökér nem érdemel meg téged!Gyere beljebb mert majd szét fagyok itt az ajtóban.-segített levenni a kabátomat és felvezetett a szobájába.Tulajdon képen nem is kellett vezetnie tudtam, hogy merre van.
-Ja amúgy bocs, hogy így ide beállítok az éjszaka közepén látom már aludni készültél!-mosolyogtam és letöröltem a könnyeimet
-Semmi gond. Mondtam, hogy rám számíthatsz!-mosolygott az ágyán ülve-Amúgy lefeküdtél Brian-al-megforgattam a szemeimet-De most komolyan!Mert ha nem akkor nem is számíthatott annyira!-nevetett
-Te nem vagy normális!-nevettem és leültem mellé-De amúgy nem!Nem feküdtem le vele!De nagyon szerettem őt!
-Nem érdemel meg téged!Nem figyelt oda rád eléggé!És amikor megkérdezted a kapcsolatotok elején, hogy mi a véleményem róla én azt mondtam...
-Hogy ne kezdjek bele mert nem fog működni!-mondtam monotonon
-Pontosan!-nézett mélyen bele a szemembe-Gyere aludjunk!
-Mi? Itt aludhatok azután amit a party-n tettem veled?
-Persze, és az nem számít tuskó voltam.És miért ne aludhatnál?Hisz a barátom vagy vagy mi!-nézett hirtelen a földre majd rám majd megint a földre
-Oké-felemelte a takarót és bebújtam mellé ő pedig szorosan átölelt és a hajamat a fülem mögé tűrte.
-És amit a partyn mondtam, hogy én rád akaszkodnék az igaz!
-Mi?- fordultam felé
-Bejössz nekem!Imádni való csajszi vagy!És valld be annyi csávót kipróbáltál már, hogy már csak én lehetek az igazi!-én pedig csak mosolyogtam és ő gyengéden megcsókolt.
A csókja nyugtató és kellemes volt teljesen ellazultam tőle.Majd egyre jobban bedurvult a helyzet. A teste alá szorultam  és a felsőmet felhúzta a karomon.
-Harry mit csinálsz?
-Akarlak (T/N).-nézett remény teli szemekkel de nem folytatta amit elkezdett
-Most ezt ne jó nincs hozzá kedvem!
-Kérlek!A kis Harry türelmetlen!-mosolygott
Mi minden kis dolgot megosztottunk egymással talán még többet is mit kellett volna. Például a szexuális életünket, így nem szégyelltük el magunkat amikor szóba kerültek az ezzel kapcsolatos dolgok
-Harry most nem!-löktem le magamról- A kis Harrynek pedig üzenem, hogy bírjon várni és sok esély van rá, hogy egyszer meg fogja kapni amit akar!-mosolyogtam majd oldalra fordultam és lekapcsoltam a villanyt. Harry még mindig csókolgatta a nyakamat ami engem nem zavart és végre álomba merültem.
Másnap reggel Harry ébredezésére keltem.
-Szia!-súgta bele reggeli kómás hangon a fülembe és adott egy puszit
-Szia!-mondtam és elkezdtem felállni az ágyból de ő visszarántott
-Már eleget vártam!-biggyesztette le az ajkait mint egy kisgyerek és fogságban tartott a teste alatt
-Most komolyan Harry!Mondtad, hogy türelmetlen vagy e téren de hogy ennyire!-mosolyogtam-És jó lenne ha elengednél mert le szeretnék fürödni!-húztam fel a szemöldökömet
-Jól van!-majd elengedett
Elmentem a fürdőbe és  Harry követett
-Mit akarsz?-álltam meg az ajtó előtt
-Pisilni?-tette szét a kezeit
-Majd csak utánam Styles!
-Basszus ez az én házam én megyek előbb!-jelent meg az a játékos mosoly az arcán
-Nem én vagyok a nő én megyek!-folytattam a játékot majd ő elkezdett csikizni és lelökött az ágyra majd forrón megcsókolt
-Én megyek és nincs vita! és lemászott rólam majd bement a fürdőbe. Megvártam még végez majd mentem én is.Amikor már majdnem kész voltam elfelejtettem, hogy nem kértem törölközőt tőle.
-Harry hol vannak a törölközők?-kiabáltam ki
-Mi kéne?-hallottam, hogy közelebb jön az ajtóhoz
-Egy törcsi!
-Ja az itt van!-majd mint ha természetes lenne bejön a fürdőbe benyúl a szekrénybe és kivesz egy törölközőt-ÓÓ, hogy te meztelen vagy?-úgy kérdezte mint ha nem tudná
-Nem Harry valószínűleg ruhába szoktak fürödni az emberek!
-Nem is kell ez a törölköző-mosolygott majd kikapta a kezemből a törölközőt és elhajította megcsókolta és én beletúrtam puha göndör hajába, felugrottam rá és a lábaimat összekulcsoltam a háta mögött-Mi van a hölgy is türelmetlen?-kérdezte egy kaján vigyorral a képén
-Mi van még se akarod mert akkor...-kezdtem bele
-Jó jó nem szóltam!-majd az ajkaink újra érintkeztek és ő belemosolygott a csókunkba. Bevitt a szobába és lassan lefektetett az ágyra és lekapta magáról a felsőjét,majd a nadrágját és végül csak egy boxerben volt.
-(T/N) szeretlek!-mosolygott
-Én is!-majd tarkójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam őt.A heves csóktatán közben lehúztam róla a boxert így már mind a ketten meztelenül voltunk.Majd vadul elkezdte csókolni a nyakamat majd egyre lejjebb haladt.
-Harry!-állítottam meg
-Mi az?-nézett fel rám
-Nyugi lassíts le!-mosolyogtam
-Jó bocs csak tudod...!-majd gyengéden megcsókolt majd lassan haladt lefelé a testemen amitől teljesen kirázott a hideg majd a melleimet kezdte kényeztetni majd haladt lejjebb még nem elérte az érzéken pontomat és felnyomta két ujját még én kicsit felnyögtem.
-Hazz! Ne szórakozz!
-Te vagy a főnök!
Majd lassan belém hatolt és elkezdett lökni..Én a hátát karmolásztam és a nyakát szívogattam aminek biztos nyoma fog maradni.Minden lökés csodás volt mint ha a fellegekben jártam volna.És amikor egy bizsergető érzést éreztem a hasamban a hátam ívbe feszült
-Harry!
-Kérlek egyszerre!-megpróbáltam visszatartani ameddig csak lehetett majd a végén egyszerre élveztünk el.
-Mondtam, hogy én vagyok az igazi!-mosolygott majd mellém feküdt
-Hülye!-löktem őt oldalba-Amúgy rájöttem, hogy csak te figyeltél mindig oda rám és te lested minden óhajomat és kérésemet
-Jó, hogy erre rájöttél!-mosolygott én pedig csak megforgattam a szemeimet
-Harry!
-Igen?
-Akkor ez most azt jelenti hogy... mi.. ketten..?
-Igen örökké együtt leszünk és soha nem engedlek el!-majd megcsókolt

Remélem tetszett! :) És bocsi, hogy csak most hoztam!! :/
*Cary

2013. október 14., hétfő

Grétának:Az imádni való rosszfiú


Harry szemszöge:
A szokásomhoz híven  szinte minden nap a bulikat járom.Már régóta ott iszogattam a bárpultnál amikor megláttam (T/N)-t  akivel a suliba folyamatosan szemeztünk. Habozás nélkül felálltam a székről oda mentem hozzá megfogtam hátulról a derekát.
-Harry a szívbajt hozod rám!-ijedt meg de ezek szerint felismert.
-Nyugi csak én vagyok!-mondtam majd szorosan mögé álltam ő pedig elkezdte ringatni a csípőjét.
Ez a szűk miniszoknyás ruha teljesen kihozta az  idomait.Egész végig le se tudtam venni a szememet a dekoltázsáról és a formás fenekéről.Ahogy tovább táncoltunk teljesen beindult a fantáziám és a kezemet lecsúsztattam a combjára majd lassan fel ami által egy kicsit  feljebb gyűrődött a miniruha.
- Harry hagyd abba!-csapott rá a kezemre
-Jójó bocsi!-vettem el a kezeimet-Csak tudod.. sok mindent tudnék veled kezdeni!-néztem rajta végig
-Te nem vagy normális!-majd elindult a másik irányba de én a keze után kaptam és magamhoz rántottam őt
-Mi a baj? Nem csináltam semmi rosszat....-majd újra a dekoltázsára pillantottam-még!
-Most mit akarsz tenni?Nem szoktad magad leleplezni ennyi ember előtt!-súgta a fülembe gúnyosan
-Hát nem  is tudom, talán most jött el az ideje, hogy ezt megtegyem..-majd lassan elkezdtem lefelé csókolgatni a nyakát
-Harry hagyd abba kérlek!-mondta de a hangja erőtlen volt
Nem szeretek egy lányt rákényszeríteni olyasmire amit ő nem akar.Így abba hagytam amit csináltam de még utoljára erősen megszívtam a nyakán lévő vékony bőrt.
-Ahogy akarod!-majd arrébb mentem
Találkoztam az egyik barátnőjével akitől elkértem (T/N)  számát és címét.A buliból nem is hazafelé mentem hanem egyenesen a megadott címhez.Megálltam a ház előtt és felpillantottam az ablakra ahol égett a villany.Épp a fürdőből lépett ki (T/N) egy szál fehérneműben.Gyönyörű volt.Gyorsan küldtem neki egy SMS-t:
Mikor kilépsz a fürdőből nem ártana behúznod a függönyt!:$
                                                                                        ~Hazza
Majd kinézett az ablakon én pedig intettem  neki és mosolyogtam és ő kijött az erkélyre
-Harry te mi a jó istent csinálsz itt ilyenkor?
-Nézelődöm-vittem fel az arcomra egy kaján vigyort-De későre jár menj be nehogy megfázz!-majd beszálltam a kocsiba és elhajtottam.
Másnap reggel a suliba a haverjaim kötekedni akartak (T/N)-val, hát nem tehettem mást mint, hogy mentem velük piszkálódni. Mégsem árulhatom el nekik, hogy én tegnap este őt csodáltam!
-Hé csajszi!-szólt mogorva hangon hozzá az egyik haverom én pedig csak lesütött szemmel a földet néztem-Leöntötted magad  narancslével!
-Hol?-nézett a felsőjére
-Pont ott!-és ráöntötte a narancslevet amit a kezében tartott.Én csak ijedten néztem (T/N)-t és láttam, hogy csalódott bennem
-Hát kössz!-majd rám nézett és berohant a mosdóba lemosni a ragadó löttyöt a felsőjéről. Én pedig utána
-(T/N)! Nagyon sajnálom!
-Gondolhattam volna, hogy te ilyen vagy!
-Nem egyáltalán nem olyan vagyok mint amilyennek gondolsz!
-Tényleg?
-Igen
-Jó akkor mondj legalább 1 okot amiért nem ezt kéne gondolnom!-erre már nem tudtam válaszolni-Ennyi!-majd kiment
-Ez nem a lány mosdó!?-jött ki egy csaj a WC-ból. Megfogattam a szemeimet és kimentem.
Ma egy party lesz a suliban.A haverjaim ismét meg akarják szívatni (T/N)-t.
Szuper most mi a fenét csináljak?A elmondanám neki mi a helyzet kiröhögnének, de ha viszont megint ugyan az lesz mint délelőtt akkor meg búcsút inthetek (T/N)-nak.Oda mentünk a haverjaimmal hozzá és elkezdték a kötekedést én nem bírtam ezt nézni így közbe léptem
-Jó lenne ha leállnátok!
-Óó! Harry beindult!
-Hagyjátok őt békén már eleget kapott délelőtt nem?
-Jó igaz!-majd elmentek
-Jól vagy?-fordultam felé
-Igen és köszönöm!Azt hittem megint hagyod, hogy piszkáljanak!
-Szerinted olyan vagyok?-erre nem szólalt meg-De most komolyan nem vagyok én olyan rossz!-tettem szét a kezeimet és mosolyogtam
-Nem Harry! Te a szíved mélyén egy csodás ember vagy!-mosolygott
-Gyönyörű vagy!-néztem ahogy a rózsaszín ruha hozzásimul a testéhez
-Tetszik?-fordult körbe
-Nem kifejezés!-majd megcsókoltam őt.Csoda volt hisz most engedte és nem utasított el.-Unalmas ez a buli nem?
-De nagyon!-mosolygott
-Menjünk el hozzám!
-Rendben!
Elmentünk a kocsimig beültünk és szinte száguldottunk hazáig.Kiszálltunk a kocsiból a bejárati ajtó kulcsát kerestem majd végre megtaláltam és kinyitottam az ajtót. Kézen fogva vezettem el a szobámig (T/N)-t majd letámadtam őt.Az ajtó melletti asztalra ültettem ő pedig lesodorta onnan a dolgokat de egy percre se szakadt meg a csókunk.
-Harry!-mondta zihálva
-Igen?
-Mindig is tetszettél nekem!-erre nem válaszoltam csak újra megcsókoltam  és levettem róla a felsőt majd lassan minden más ruhadarabot és lefektettem őt az ágyra.Majd magamról én is levettem a felsőmet és ő végigsimította hideg kis kezével a testemet.
-Biztos szeretnéd?-kérdeztem és mélyen belenéztem a csillogó szemeibe
-Persze!-mosolygott majd a tarkómnál fogva magához húzott és megcsókolt.Levettem a gatyámat az alsómmal együtt majd még utána kényeztettem melleit.Majd megfogta a férfiasságomat de én eltoltam a kezét.
-Nem kell!Legyen ez csak a te napod!-ő csak bólogatott. Elkezdtem őt ujjazni  és amikor már közel volt a csúcshoz az ujjaimat férfiasságomra váltottam fel.Nem tudom, hogy ő, hogy szereti ezért e
lőször lassan csináltam.Majd amikor mondta, hogy gyorsítsak én gyorsítottam.Éreztem, hogy mindkettőnknek közel a csúcs így még pár lassút és mélyet löktem.
-Ó Harry!-sikította és a körmeit belemélyesztette a hátamba.Majd én is elélveztem és mellé feküdtem.
-Ez csodás volt!-mondtam-Élvezted vagy nagyon szar voltam?-mosolyogtam
-Még soha nem volt ennyire jó senkivel sem!-majd megcsókolt és elaludt a karjaimba
Másnap reggel suliba kellett menünk.Gyorsan rendbe szedtük magunkat és már mentünk is. Kézen fogva sétáltunk be a suliba amit mindenki csodálkozva nézett.Tesivel kezdtünk mind ketten.Amikor egy kis szünet volt oda mentem (T/N)-hez
-Húzd fel a nadrágodat mert kilátszik a szexy fekete csipkés bugyid!
-Na és akkor mi van?-húzta fel a szemöldökét és mosolygott
-Nem akarom, hogy rajtam kívül más is lássa! Csak az enyém vagy!
-Talán féltékeny vagy?-nevetett
-Nem csak húzd fel a gatyád és kész!-majd ráütöttem egyet a fenekére és egy kaján vigyor terült el az arcomon.
(T/N) egy szuper csaj!Vigyázok rá és megpróbálom minden kívánságát teljesíteni, nehogy más teljesítse a kéréseit!

Remélem tetszett!És bocsi, hogy csak most tudtam hozni de utólag is NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!! :DD
*Cary



2013. október 10., csütörtök

Lukács Viviennek: Valentin nap


Reggel a suliban, mikor kinyitottam a szekrényemet, kiesett belőle egy rózsaszín papír. Mivel ma van valentin nap, ezen nem lepődtem meg, de kíváncsian olvastam el.
,,Drága Vivien! Eddig nem mertem neked elmondani, hogy mit érzek, de ez a nap a legalkalmasabb számomra. Már egy éve nagyon tetszel, csak nem mertem elmondani. Remélem, egyszer rájössz, hogy ki vagyok, és hogy az érzelmeid irántam ugyanazok, mint amit én érzek irántad. Csók xx"
Egy éve? És ki lehet az?
Az arcomról nem lehetett letörölni a mosolyt, így mentem be az első órámra. Az tuti, hogy az osztálytársaim közül senki nem küldte, ők ehhez túl bénák.
Az első szünetben elmeséltem a barátnőmnek és ő találgatott, hogy ki lehet az.
-Sziasztok! - jött oda mosolyogva Harry, a "rossz fiú".
-Szia.
-Vivien, tudnál segíteni a matekháziban? És ezalatt azt értem, kölcsön tudnád adni, hogy lemásoljam?
Harry egy évvel felettem jár, de mindig én csinálom meg a matekháziját. Általában pénzt kapok érte.
-Persze - sóhajtottam, majd odaadtam neki.
-Kösz! - majd elrohant.
-Hogy is nem vettem észre?! Tuti Harry volt az! - mondta a barátnőm.
-Micsoda? Dehogyis! Az kizárt...
-Gondolj csak bele! Majdnem minden nap megkeres téged!
-Igen, hogy elkérje a házimat.
-Azért a helyedben rákérdeznék - kacsintott. - Jön is - mondta és elszaladt.
-Ez gyors volt - néztem furcsán Harryre.
-Csak lefotóztam a telómmal. Amúgy mellesleg jó a pólód - kacsintott. Mély kivágású volt a pólóm, így nem lepődtem meg a beszólásán. Sértődötten feljebb húztam, majd végre a szemembe nézett.
-Ömm... kérdezhetek valamit? - néztem fel rá.
-Persze cica, te bármikor - kacsintott. Mindig így szólogat be, már egy párszor kérte is, hogy feküdjek le vele. Nem rossz pasi, de tudom, hogy csak egy valamire kellenék neki.
-Te... te küldtél nekem levelet? - kérdeztem félénken. - Valentin napra...
-Hát nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rájössz - mosolygott.
-Tényleg te voltál? - kérdeztem újra.
-Igen. Tudod, nem olyan vagyok, mint látszik. Szeretem a romantikát.
-Én is - mosolyogtam.
-Tudod, mit? Este eljöhetnél hozzám és megnézhetnénk egy filmet. Egy romantikus filmet - hangsúlyozta.
-Rendben.
-Akkor suli után - mosolygott, majd ment órára. Tök fura, hogy több, mint 2 éve ismerem és sose gondoltam volna, hogy romantikus is tud lenni.

Suli után elmentünk hozzájuk. Csak ketten voltunk és bementünk a szobájába. Betett egy filmet és lefeküdtünk az ágyára. Először még távol feküdtünk egymástól, de aztán egyre közelebb jött hozzám. A végére már a fejem a mellkasán volt. Az arcára néztem, elmosolyodott és megcsókolt. A hátamra gurított és fölém kerekedett. Csókolgatni kezdte a nyakamat, én pedig először ellenkezni akartam, de aztán ellazultam az érintéseitől. Szívni kezdte a nyakamat, közben levette a pólómat és a nadrágomat. Gyorsan magáról is lekapta a ruháit, csak a boxert hagyta magán.
Visszafeküdt rám és miközben édes ajkaival csókolt, levette a melltartómat. kényeztetni kezdte a melleimet, mire nyöszörgések hagyták el a számat.
Mikor abba hagyta, annyira be voltam zsongva, hogy nem tudtam magam leállítani. A hátára löktem, levettem a boxerét és kényeztetni kezdtem először kézzel, majd szájjal.
Egy idő után Harry erősen megragadta a karomat és hanyatt fektetett, majd keményen belém hatolt. Gyorsan csinálta, ami kicsit fájt, de hamarosan élvezni kezdtem. Szinte egyszerre értünk a csúcsra.

Másnap a suliban láttam, hogy Harry egy lánnyal flörtöl. Nagyon mérges lettem, idegesen leültem egy padra a folyosón. Láttam, hogy valaki megáll előttem és felnéztem rá. Louis volt az, Harry egyik osztálytársa.
-Szia - mosolygott.
-Szia.
Meglepődtem, hogy megszólított. Régebben tetszett nekem Louis, de aztán sikerült elfelejtenem.
-Leülhetek?
-Persze.
Leült mellém és én figyeltem rá.
-Hallottam tegnap, hogy összejöttetek Harryvel.
-Hát... tegnap voltam nála, de ma már más csajjal flörtöl... Pedig amit írt levelet, abban olyan romantikusnak tűnt.
-Várj.. Harry... ő írta neked azt a levelet?
-Persze, ő mondta.
-Hát... ömm... hazudott - mondta halkan.
-Mi? Akkor ki volt az? Te tudod?
Halványan bólintott. Félve nézett a szemembe.
-Ki? Mondd már!
-É-én...
A hang bennem akadt és nagy szemekkel néztem rá.
-Meglepődtél? - mosolygott.
-Meg - nevettem.
-És.... örülsz is, vagy...? Mert én tényleg komolyan gondolom, amit írtam.
-Ami azt illeti... volt időszak, amikor tetszettél de aztán valahogy túltettem magam rajtad...
-És már semmit nem érzel?
-Nem tudom... mert most, hogy megtudtam, hogy te küldted, nagyon örülök és nem értem hogy miért...
Nem mondott semmit, csak megcsókolt. Isteni volt az a csók, amíg valaki meg nem zavarta. Harry volt az.
-Vivien? mit csinálsz?
-Miért mondtad, hogy te küldted a levelet, amikor ez nem is igaz? - elé álltam. Kicsit zavarba jött, majd nyelt is egy nagyot.
-Én csak...
-Csak le akartál fektetni igaz?
-Sajnálom...
-Mindegy... a lényeg, hogy kiderült, hogy Louis küldte, szóval... mi most felejtsük el egymást.
Bólogatott, majd elment. Ez könnyen ment...
-És akkor... összejönnél velem? - kérdezte Louis és kicsit el is pirult. Imádom, ha egy fiú ilyen. Louis olyan cuki volt.
-Persze - megöleltem. Este elvitt romantikus vacsorára, majd nála aludtunk. Harryvel barátok maradtunk, Louissal pedig boldogok.

Remélem tetszett! :)
~Aby

2013. október 5., szombat

Antóniának:Musical


 

Év végén elő kell adnunk egy iskolai musicalt amiben a két fiú haverom is játszik.Megkaptam a főszerepet ami csúcs szuper csak egy gond van vele.Harry játssza a másik főszerepet és hát mint minden jó színpadi előadásban van csók jelenet is.Ez nem is lenne akkora baj ha nem az egyik barátomat kéne megcsókolnom.Persze csak mű csók semmi komoly, de akkor is ez számomra nagyon furcsa.A suliban mindenki tudja, hogy Harry a nagy nőcsábász szóval tőle bármi kitelik.A megkapott darabot este bemagoltam, hogy holnap elpróbáljuk.
-Figyelem osztály most a musicalre fogunk próbálni!Mindenki a helyére!-szólalt meg a drámatanár
Simán ment minden dolog amíg el nem érkeztünk ahhoz a részhez ahol Harry ajkaival érintkeznie kell a számnak.Nem csináltunk semmit csak egymást néztük.
-Na próbáljátok ki!Ez csak egy színpadi csók!-mondta a tanár
Harry egy kaján vigyort vitt fel az arcára és felhúzta a szemöldökét.Egyik keze az arcomon volt a másik a derekamat fogta.Ez nem igazi csók volt.De mégis olyan  volt mint a valódi.Amikor elváltak ajkaink pont kicsöngettek az óráról és mindenki tódult kifelé az előadó teremből.Oda mentem Louishoz, hogy egy kicsit beszéljek vele.
-Louis figyelj!-fogtam meg a karját és hátra rántottam
-Hmm?
-Harryvel ez a csók jelenet annyi gáz!Én így nem tudom még egyszer megcsinálni!
-Dehogy nem menni fog!
-Nem Louis te ezt nem értheted...Neked könnyű nem te csókolod meg a haverodat!
-De ez nem nagy cucc csak egy csók, és csak a darab kedvéért.
-De nem tudom...-néztem a föld felé és megpróbáltam neki megmagyarázni, hogy megértse mit is akarok mondani
-Talán akkor csókold meg igazából és akkor nem lesz fura!
-Louis te gondolkodsz mielőtt beszélsz?Harry a barátom soha nem csókolnám meg csak úgy!
-Most ebbe mi a nagy cucc?-majd hirtelen megfogta két nagy kezével az arcomat és megcsókolt.Mikor elváltak ajkaink csak megszeppenve néztem rá-Remélem segítettem!-majd elment
Hát mondhatom ezzel sokat segített csak még jobban összezavart.Ezt most csak hülyeségből csinálta vagy tényleg érez valamit irántam?A csókja lágy és bizsergető volt még soha nem éreztem ilyen jó érzést, pedig nem ez volt az első, hogy megcsókolt valaki.Lassan elteltek az órák, már elkezdett sötétedni  és hazafelé baktattam egy elkerülő úton, hogy előbb hazaérjek és gondolkoztam ezen az egész ügyön, amikor hirtelen megbotlottam valamibe és egyenesen bele a trágyába.Még szerencse, hogy Harry arra jött motorral bár látszott rajta az a rosszalló vigyor.
-Hát veled meg mi történt?-fékezett le a motorral mellettem-Mért vagy ilyen sáros?
-Ez trágya!-bosszankodtam amíg Harry nevetett rajtam
-Ne szórakozz!Hát ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!-nevetett tovább
-Tudtam, hogy kiröhögsz most már vigyél haza!-majd elkezdtem mögé felülni a motorra
-Héj héj héj hova hova?-kérdezte és visszatartott
-Hát fölszállok!
-Nyakig szarosan ide fel nem szállsz!-mosolygott
-Ugye csak viccelsz?
-Nem.Vedd le a felsődet és jöhetsz!-nézett rajtam végig
-Na ne hülyéskedj Harry vigyél haza!Pocsék napom volt szóval.. kérlek!
-Addig nem még le nem veszed magadról!-nevetett az orra alatt
-Az istenit!-majd levettem magamról a felsőt-Mehetünk?
-Jó jó na gyere!
Felültem mögé de teljesen felhergelt.Mindig is tudtam, hogy Harry szeret kötözködni de nagyon reméltem, hogy velem nem fogja ezt soha megtenni.Hát tévedtem.Hogy lehet ennyire valaki bunkó?Na mindegy legalább otthon vagyok!
-Kössz!
-Nincs mit máskor is elviszlek egy ilyen körre!
-Álmodban!-majd bementem az ajtónkon. Még senki se volt otthon így elmentem lefürödni
Eszembe jutott a darab.Most már még nehezebb lesz megcsókolnom Harryt, hogy így felidegesített..
Elérkezett a próba ideje a suliban és ismét a lényegnél tartottunk amikor Harry megcsókolt, de most igaziból. A nyelveink csatát vívtak és az előttem álló rossz fiú belemosolygott a tetteibe.
-Ez az így kell ezt!-mondta a tanár én pedig eltoltam magamtól Harryt
-Te mi a jó fenét csinálsz?-súgtam
-Csak beleélem magam a szerepbe!-mosolygott én pedig faképnél hagytam őt
Másnap reggel a suliba menet na mit ad isten kivel futok össze?Harry.
-Szia!-jött oda mellém
-Helló-köszöntem vissza flegmán
-Most meg mi bajod?
-Harry tudod hogy megaláztál a múlt  este és a próbán?
-Jó jó talán túlzásba vittem!
-Hát nem kicsit!
-Figyelj sajnálom!Megígérem jóvá teszem!
-És még is hogyan?
-Majd meglátod!-mosolygott kedvesen
Nem értettem, hogy ezt mivel tudja jóvá tenni, de nem is nagyon érdekel.Lassan teltek az órák és  este már az élő előadást kelett eljátszanunk.Elérkezett az este már mindenki elfoglalta a helyét az nézőtéren
-Hol van Harry?-kérdeztem Louist
-Fogalmam sincs!
-Mivel nincs itt Harry azt mondta, hogy nem érzi jól magát és haza ment így Louis lép a helyére
-Mi?-ráncoltam össze a homlokomat
-Louis fogja játszani Harryt!-mondta el újra a tanár
-Na hát ez nagyon jó!-mondtam magamba
Nagyon jó sikerült a darab és jött a csók jelenet.És igen már rájöttem, hogy Louis érez valamit irántam amikor ismét megcsókolt a színpadon.Amikor elváltak ajkaink a színpad mellett láttam Harryt aki mosolyogva tapsol.Én csak annyit súgtam felé, hogy mi van ? Gyorsan meghajoltunk és lementem a színpadról
-Harry honnan tudtad, hogy Louis..?
-Láttalak titeket a próba után smárolni a folyosón!Láttam rajtad, hogy tetszett.
-Harry imádlak!-öleltem meg őt
-(T/N)!-jött oda Louis-Figyel nekem nagyon tetszel és...-de nem tudta befejezni mert az ajkaira tapadtam
-Ó azt hiszem én léptem!-mondta Harry és elment
-Menjünk hozzánk és töltsük kellemesen ezt a gyönyörű estét!-mosolygott Louis
-Rendben!-bólogattam
Elmentünk Louisékhoz és felmentünk a szobájába.Ő hátradöntött az ágyon és lassan csókolgatta végig a nyakamat
-Louis!
-Igen?
-Szeretlek!-húztam magamhoz egy csókra
Lassan lekerültek a ruhák rólunk.Beletúrtam Louis hajába ahogy megéreztem férfiasságát magamban.Egyre jobban ziháltunk és egy mély löket elvitt engem a csúcsra és nem sokkal utána Louis is követett engem.Majd mellém feküdt és szorosan átkarolt.
-Imádom Harryt amiért összehozott minket!-mondta
-Ezt szeretem Harryben rossz fiú de a lelke mélyén tudja mi a helyes!-mosolyogtam
-Erre örökre emlékezni fogok, hogy a legjobb haverom hozott minket össze és ezt nem fogom tudni neki elégszer megköszönni.
Reggel kézen fogva mentünk be Louissal a suliba és megkerestük Harryt.Ott ült a padon és telefonozgatott. Én hátulról eltakartam a szemét
-Ki az?-kérdezte
-Az aki most a világ legboldogabb embere!-majd elvettem a szeme elől a kezemet
-Haver nagyon köszönök neked mindent!-mondta Louis majd magához húzott
-Nincs mit!Hisz ti vagytok a legjobb barátaim és megérdemlitek egymást!-mosolygott majd mind a hárman megöleltük egymást.

Remélem tetszett :) Ha szeretnétek kérni, ti is sztorit ITT tudjátok elolvasni, mit kell tennetek
*Cary